Budapest Boat Show: kiállítás új szerepben

Több szempontból is más lesz az idei Budapest Boat Show, mint az eddigiek. A hazai kiállítást ugyanis egyéves kihagyás után rendezik meg egy olyan évben, amikor a környező országok nagy hajósexpói elmaradtak.

Bár nem lesz ott minden nagy forgalmazó a március 3-6 között megrendezendő budapesti hajókiállításon, a BBS mégis komolyabb szerepben tündökölhet az idén, mint eddig bármikor – és nem is csupán hazai szinten. A hazai szakvásárt megelőző Boot Düsseldorfot ugyanis a német egészségügyi szabályzás miatt törölték, és a szomszédos Boot Tulln is hasonló sorsra jutott. Vagyis a környéken csak a Budapest Boat Show maradt talpon, így a német piac érdeklődői is alighanem ezt a vásárt veszik célba az idén. Így aligha lenne meglepő, ha rekordszámú látogató tekintené meg az idén a vásárt. A várható nagy érdeklődés ellenére több nagy vitorlás-forgalmazó, többek között a Bavaria, a Hanse és a Beneteau nem lesz jelen a Hungexpo G pavilonjaiban.

Ugyanakkor a hazai hajópiac bő két éve tartó szárnyalása sok új szereplőt is ide csábított. Ezzel magyarázható, hogy a kiállítás szervezői szerint a BBS az idén is teljesen meg fogja tölteni a Budapesti Vásárközpont G pavilonját. „Elég sok új jelentkezőnk van, és bár a listánk még mindig nem teljes, az azonban szinte biztosra mondható, hogy több, mint 50 cég és 85-90 hajó is itt lesz az idén” – mondta el érdeklődésünkre Tihanyi Klára, a Hungexpo kiállítási igazgatója. Eddig több mint félszáz cég foglalta le a helyét többezer négyzetméteren. Nagyságrendileg száz motoros, elektromos és vitorlás hajó lesz látható. A következő márkák biztosan képviseltetik magukat: AB Inflatables, Bayliner, Calistra, Candela, Capoforte Boat, Dawn Marine, Eolo, eKraft, Ewincher, Excess, Frauscher, GS Composite, HY Boat, Invictus Yacht, Jeanneau, Kimple, LW Boat, Mastercraft Dometic, MyBoatClima, Northman, Phantom, Prestige, Pontoon Boat, Posseidon, Quick, Raineri International, Regal, Royal Craft, Salaris, Saver, Selva Marine, Smartliner, Stickl, Terhi, Volvo, WIA, Wiking.

A színpadi programok mellett újra várja az érdeklődőket a Programsziget, illetve a Bemutató Medence is, ahol egy és többtestű hajó is kerül újra a vízre, de modellező és SUP jóga bemutató is helyet kap. A kiállításra a Magyar Vitorlás Szövetség is komoly programokkal készül.

175 hajótípus egy helyen

Természetesen a Vitorlázás Magazin is jelen lesz a Budapest Boat Show-n: előfizetői akciókkal, szakmai tanácsadással várjuk olvasóinkat, és természetesen érdeklődve várjuk érdekes témajavaslataikat is. Megvásárolható lesz a kiállításon magazinunk Hajókatalógus Különkiadványa is, amelyben lényegében a teljes hazai típuskínálatot bemutatjuk.

Február 20-ig tartó akciónk keretében pedig ingyen jegyet kap tőlünk a Budapest Boat Show VIP-estére a különkiadvány első 50 megrendelője. Rendelésért kattints ide!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.