Az MKB-Euroleasing-Prospex nyerte az éjszakai rohanást

Nehéz, taktikus és szoros versenyben nyert az Ezüst szalagon az MKB--Euroleasing-Prospex Team az RSM és a Black Jack előtt – vagyis a Vitorlázás Magazin médiatámogatását élvező három csapat került dobogóra.

Roppant bonyolult versenyen győzött az MKB-Prospex Decision 35-ös katamarán, 23:02:26-kor értek célba, 5 óra 2 perc 26 másodperc alatt tették meg a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár versenytávot. Mindössze 1 perc 16 másodperccel utánuk jött be másodikként az RSM modifikált AC 45-ös többtestű, Vándor Róbertékkel. Harmadik a New Black Jack lett, Nagy R. Attilával, ők négy perccel maradtak le az első helyezettől. Hihetetlenül szoros volt befutó a légvonalban is mintegy 80 kilométeres távon!
A győztes katamarán kormányosa Kaiser Kristóf, a legénység tagjai: Pajor Szabolcs Levente, Munka Márton, Pajor Zsombor, Horváth Miklós, Szigeti Stacey Dániel.

Az első három hajó küzdelme végig nagyon szoros volt, már a györöki fordulóbóját is nagyon kis időkülönbségekkel vették. Itt már Kaiserék vezettek, de sokan arra tippeltek, hogy a hosszú bőszeles befutószakaszon az RSM sebességfölénye Vándoréknak szerzi majd meg a győzelmet. Izgalmas taktikai csatában őrizte meg az MKB-Prospex a vezető helyét, nagyon nehéz látási viszonyok között, hiszen holdvilágra ezen a hétvégén nem lehetett számítani, a szaporán villogó viharjelzők pedig még jobban összezavarták a képet.

Az abszolút ötödik helyen futott be az első egytestű hajó, a Trentasette Lacsny Gergely irányításával. A legénység tagjai: Soponyai Géza, Soponyai Hunor, Lacsny Benedek, Karsai Tímea, Balajthy Dóra Ágnes, Dr. Honti Béla, Kristóf Ádám, Mayor Gergely.

Különös érdeklődés övezte a NAU 370 Run és a Bavaria 32 osztály küzdelmét, ők ugyanis ranglistaversenynek minősítették az Ezüst szalagot. A NAU 370-esek versenyében a Kurucz Sándor által kormányzott Magnum győzött, a Bavariák között pedig Vida Péter és csapata, a Viapan lett az első.

A szombaton 18 órakor elrajtolt 81 induló közül 57 hajó futott be érvényesen, vasárnap 9 óra után néhány perccel ért célba az utolsó.

A mezőny derekát telibe kapta az éjszakai vihar: vitorlaszakadásokról, apróbb-nagyobb haváriákról jöttek a hírek, többen feladták a versenyt, de jelentős anyagi kár, személyi sérülés nem történt – köszönhetően a résztvevők szakmai tudásának, megalapozott döntéseinek.

Mindenki számított a szélerősödésre: a rajt előtti kormányosértekezleten ismertették a vészjelzésre használható rádiófrekvenciákat, végig kötelező volt a mentőmellény viselése és a rendező motorosokon kívül a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata két mentőhajója is készenlétben állt a nyugati medencében a verseny ideje alatt.

A verseny nehézségét elsősorban a szélviszonyok jelentették: szombaton 18 órakor friss, néha megerősödő délnyugati-nyugati szélben kezdődött a csata, majd a szél a sötétedés beálltával egyre gyengébb lett, éjfél után pedig, kiadós eső kíséretében, fokozatosan átfordult, megerősödött, néhol viharossá fokozódott. Az egyik kísérő motoros 76 kilométer per órás széllökést mért Badacsony környékén.

A rendező Spartacus Vitorlás Egylet telepén szombaton hangulatos fogadás előzte meg a rajtot, a vasárnap kora délutáni díjkiosztót ugyancsak némi enni-innivaló tette hangulatosabbá. A verseny támogatója, a Helly Hansen Zalaegerszeg különdíjait is megkapták a győztesek a megszokott érmeken és kupákon túl.

Abszolút eredménylista

Osztályonként eredménylista

Visy László Oszi/SVE via hunsail.hu

Képek: Mohácsi Marcell / MKB-Euroleasing Prospex Team Facebook

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.