Amerika Kupa: Málta kiszállt

Hivatalosan is bejelentette a Royal Malta Yacht Club azt, amiről hetek óta pletykáltak: a szigetország csapata mégsem indul a 36. Amerika Kupáért folytatott versengésben.

Mind több jele látszik annak, hogy a 35. Amerika Kupát elnyerő új-zélandiak által előterjesztett, tappancsos repülő egytestű AC75-ös hajóosztály kifejlesztése nehezebb dió, mint amilyennek elsőre látszott: előbb a március elejére tervezett I. fázisú teszthajók bemutatását halasztották el, majd a máltai csapat jelentette be, hogy kiszáll a játékból.

A szigetország az előző sorozaton remekül teljesítő svéd Artemis gárdájára alapozta saját csapatát, a projekt mögött egy jól menő (3,5 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező) olasz ingatlanos cég, az Altus S. r. il. állt, és a projekt eredetileg a máltai kormány garanciájának ígéretét is bírta. (A máltai miniszterelnök percekkel a kormánygaranciáról szóló döntés után már lelkesen számolt be az indulás híréről a twitteren tavaly decemberben.)

A máltai csapat gerincét az előző Amerika Kupán remekül menő svéd Artemis adta

A lelkesedés azonban nem volt elég a tényleges induláshoz: a projekt mögött álló, az Altus S. r. il. által vezetett támogatói csoport (amely egyébként eredetileg egy szardíniai formáció Amerika Kupás támogatását fontolgatta, arról váltott a máltai együttesre) nem tudta felmutatni a kormánygarancia érvényeséséhez szükséges saját erőt. Ebben persze jelentős szerepet játszhatott az a tény, hogy az eredetire becsült összeg majdnem kétszeresére rúgnak az időközben felmerült műszaki nehézségek megoldásának becsült tételeit is magába foglaló újabb költségszámítások. Ennek hatására a máltai kormány felfüggesztette az ígért támogatás folyósítását.

„Az Altus Challenge erős alapokra épült és pontos céljai voltak a projekttel: szerettünk volna maradandó sporttörténeti örökséget létrehozni. Többször is karnyújtásnyira voltunk attól, hogy teljesítsük a terveinket, keményen küzdöttünk, de a végén be kellett dobnunk a törölközőt, mivel nem maradt elég időnk új partnerek bevonására” – kommentálta csapata kiszállását Paquale Cataldi a sajtónak. „A máltai kormány kiszállása után egy darabig még vizsgáltuk, hogy a Málta név nélkül, de a jachtklubbal közösen folytassuk a projektet. Egészen az utolsó pillanatig hittünk benne, hogy meg tudjuk csinálni, de az Amerika Kupa nagyon komoly dolog, és ha nem áll elég idő a rendelkezésünkre hogy versenyképesek lehessünk, akkor az egyetlen korrekt lépés a kiszállás.”

A csapat valamennyi tagja kilenc hónapnyi fizetést kapott a cégtől, amely minden további, eddig felmerült költséget is rendezett a bejelentésig.

A máltai csapat visszalépése után öt kihívó (az olasz Luna Rossa, az amerikai American Magic és a Stripes and Stripes Team USA, a holland DutchSail, a brit INEOS Team UK) maradt versenyben az új-zélandi címvédőkkel a 36. Amerika Kupáért.

Az idei év második felére tervezett America Cup World Series Preliminary Events nevű elő-sorozatot törölték, mivel minden csapat sokkal lassabban halad a fejlesztéssel, mint azt előzőleg várták.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.