Vitorlástáborok erdélyi fiataloknak?

A vitorlázás jelenéről és jövőjéről, jövőképéről beszélt dr. Kollár Lajos, az MVSz elnöke a Bálványosi Szabadegyetemen. Felvetett egy, az erdélyi fiatalok hazai táboroztatását célzó programot is.

Kollár Lajos, az MVSZ elnöke a szervezők meghívására vett részt a 30. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén Tusnádfürdőn. A Kékszalagtól a Tokiói Olimpiáig címet viselő panelbeszélgetést a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnökének a nemrég megrendezett balatoni Kékszalag értékelése vezette fel. Örömteli, hogy a népes, főleg székely fiatalokból álló hallgatóság – az egyre színvonalasabb közvetítésnek is köszönhetően – nagy érdeklődéssel követte Európa legnagyobb tókerülő versenyét, ezért számos kérdést, érdekességet vitattak meg – adta hírül a Magyar Vitorlás Szövetség honlapja.

A versenytaktika, a hajóosztályok és a közvetítés számos kulisszatitkát a kivetítőn megjelenített kisfilmek, képek, prezentációk tették még élvezetesebbé. A moderálást vállaló szervező, Borók György – aki maga is vitorlázik – köszöntötte a hallgatóság soraiban helyet foglaló vitorlázó legendákat, Gál Józsefet, Kopár Istvánt, valamint több, az idei Kékszalagon helyezett versenyzőt, és a fesztivál résztvevőit.

A program második felében az olimpiai felkészülésről, az esélyekről, valamint az MVSZ vízióiról és terveiről esett szó. Kollár Lajos az MVSZ részéről felvetette egy, az erdélyi fiatalok magyarországi vitorlás táboroztatásról szóló program kidolgozását, ami hatalmas tapsot váltott ki. Az elképzelés részleteit hamarosan ismertetik.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.