A covid óta megállíthatatlannak tűnik a hajóméretek növekedése – még ha kicsit lassult is a trend. És a katamaránok térhódítása is egyértelmű trend az utóbbi bő másfél évtizedben. Ez utóbbi jelenség magyarázata kézenfekvő: ezek a hajók sokkal nagyobb, ráadásul egybefüggő teret kínálnak, mint a hagyományos egytestűek. Három új csoda pedig még inkább újraértelmezi a „tágas” kifejezés hajóipari alkalmazását.
Echo Yacht 58m
Hivatalosan Adventure Sailing Catamaran néven fut az ausztrál Echo Yachts mega-projektje, de elég csak egy pillantást vetni a közzétett tervekre hogy lássuk: ez bizony nem felfedezőhajó lesz, hanem luxusjacht a javából. Az 58 méter hosszú újdonság nem csupán dizájnprojekt, hiszen már javában készül a gyárban. Az alumínium hajótest a Yskra Naval Architest és a One2three Naval közös munkáját dicséri. Nyitott főfedélzetén és az az alatt kialakított szinten egy-egy fedett terasz is helyet kapott. Fönt helipad, lent játékszerek garázsa áll a gazdag tulajdonos rendelkezésére. A hajó pimaszul brutális méreteit jól szemlélteti, hogy „bocija”, vagyis partraszálló/mentőhajója egy 15 méteres motoros katamarán, amely a tat középső szintjén várja, hogy használják.
Az 58 méteres Echo Yacht (amelynek egyelőre még nincs neve) dízel-elektromos hibridhajtást kap, tisztán elektromos üzemmódban több száz mérföldet is képes lesz megtenni a tervek szerint. Jó szélben pedig a két méretes árbócra húzott DynaRig vitorlázat repíti a hajót.
Sunreef 43
A Sunreef új csodáját még 2025 februárjában kezdték építeni, és a cég szerint az összesen 1700 négyzetméteres felületű hajótest a világ legnagyobb, „one-shot” infúziós projektje. A 140 lábas supercat felépítménye is elkészült már, beleértve a méretes flybridge-et is. A hajótest(ek) felületeire és a dekkre összesen 250 négyzetméternyi napelemet építettek be, amelyek az 1MWhás akkumulátorcsomagot töltik. Ennek a hatalmas kapacitásnak köszönhetően a hajó akár 12 órán át is képes elektromos hajtással közlekedni – méghozzá úgy, hogy közben használják az összes elektromos berendezést is a fedélzeten és üzemel a hajtáslánc is.
Vitorlával haladva bőven kétszámjegyű sebességet érhet el a hajót (természetesen csomóban), és közben egy több elemből álló energia-visszanyerő rendszer a vízáramlás segítségével táplálja vissza az akkumulátorokat.
A katamarán hátsó fedélzetének alsó szintjén méretes beach clubot alakítottak ki, egy szinttel feljebb hatalmas terasz, a flybridge-en pedig a kormányállás mellett egy jacuzzi is található. Ez utóbbi ugyan nyilván nem javítja a hajó stabilitását, de egy ilyen méretes jószág esetében ez aligha okozhat jelentős problémát.
A két testben 6 fényűzően komfortos kabint alakítottak ki amelyekben 12 utas fér el kényelmesen. Ezeken felül két további kisebb alvókörlet áll a személyzet rendelkezésére.
Sunreef 35 Eco
A Sunreef szerint 2028-ra készül el a 115 lábas 35 Eco supercat, amelynek fénypontja alighanem a kereken 100 négyzetméteres flybridge lesz, bár említésre méltó a sötétített ablakfelületen keresztül kifelé irányba beépített mosdó is a tulajdonosi kabinban…
A 10 fős befogadóképességű hajó 14,7 méteres szélességével nyilván szuper-kényelmes lesz, ráadásul a fedélzeti felépítmény teljesen körbejárható, így akár kocogni is lehet reggelente, ha nincs jobb dolgunk.
Szöveg: Vitorlás Magazin, Kép: Gyártók



