címke: Klasszikus hajó

2 éve
Az idei Kékszalag-felvezető lapszámunkban nagy fába vágtuk a fejszét: rendhagyó módon a hajók oldaláról közelítve elevenítjük fel a nagy verseny történetét: sorra végigvettük, mikor milyen hajókkal nyerték meg Európa legrégebbi tókerülőjét. A több cikkből álló sorozat egyfajta különleges hajótabló, és nem mellesleg a technika fejlődésének ívét is szemléletesen mutatja be. Sorozatunk negyedik részében a nyolcvanas évek elején megjelent Akrosokat mutatjuk be, amelyek a maguk idején majdnem olyan újdonságnak számítottak, mint a majdani Assók... De róluk majd később.
2 éve
Lassan 90 (egészen pontosan 87) éves múltjával a Kékszalag nem csak a legrégebbi hazai vitorlásverseny, hanem Európában is a legrégebbiek egyikének számít. Bár az első versenyen még csak 21 hajó állt rajthoz, manapság már a félezer hajós mezőny is megszokottnak számít. A hajókat ugyan még mindig a szél hajtja, de maga a vitorlázás nagyon megváltozott az idők során. Egy valami azonban nem: maga a verseny, amely 87 éve ugyanakkor és ugyanakkora távon zajlik. Cikkünkben visszatekintünk a hőskorba.
2 éve
Az idei Kékszalag-felvezető lapszámunkban nagy fába vágtuk a fejszét: rendhagyó módon a hajók oldaláról közelítve elevenítjük fel a nagy verseny történetét: sorra végigvettük, mikor milyen hajókkal nyerték meg Európa legrégebbi tókerülőjét. A több cikkből álló sorozat egyfajta különleges hajótabló, és nem mellesleg a technika fejlődésének ívét is szemléletesen mutatja be. Sorozatunk harmadik része az ötvenes és hatvanas évek pangását, a cirkálók fénykorát időszakát mutatja be.
2 éve
Az idei Kékszalag-felvezető lapszámunkban nagy fába vágtuk a fejszét: rendhagyó módon a hajók oldaláról közelítve elevenítjük fel a nagy verseny történetét: sorra végigvettük, mikor milyen hajókkal nyerték meg Európa legrégebbi tókerülőjét. A több cikkből álló sorozat egyfajta különleges hajótabló, és nem mellesleg a technika fejlődésének ívét is szemléletesen mutatja be. Sorozatunk második részében a 8R hajókkal foglalkozunk, amelyek legismertebb egysége a Tramontana, amellyel az első és mindmáig egyetlen női győztes, Gordon Evelyn diadalmaskodott.