1 Hajótest
A legnyűgösebb munka minden tavasszal a test karbantartása. Főleg, ha már olyan régen nem csiszoltuk le az algagátlót, hogy félcenti vastagon pattog le a vízvonal alatt… Először alaposan mossuk le a hajótestet, aztán csiszoljuk fel, és kenjük át algagátlóval.
2 Nyílászárók
Nem árt ellenőrizni a hajó ablakait és más nyílászáróit, hogy megfelelően tömítettek-e. Ehhez egy slag vagy pár vödör víz is megteszi. Kevés kiábrándítóbb dolog van, amikor egy hosszú szünet után újra vitorlázni indulnánk, de helyette a napot mericskézéssel és penészmentesítéssel kezdhetjük.
3 A kormány oké?
Gyakran elmulasztjuk, pedig fontos feladat még a kormány funkciójának és állapotának ellenőrzése is. Ez megint csak egy olyan része a hajónak, ami bármilyen spórolást vagy hanyagolást keményen meg tud bosszulni. Ha szorul, ha nyikorog a csapágy, ha repedést látunk a lapáton, jobb, ha még vízretétel előtt javítjuk.
4 Vitorlázat
Szedjük elő időben a vásznakat – még jóval a vízretétel előtt! Vizsgáljuk meg az összes varrást, a halfej környékét, az összes kötélszemet, a reffgyűrűket, az éleket és a sarkokat. Ellenőrizzük a latnikat és a latnizsákokat. Nézzük meg a műanyag csúszkákat, a fokon pedig a stágreitereket, hogy nincsenek-e elkopva, eltörve.
VM-TIPP: A vitorlák ellenőrzését érdemes még a tavaszi „nagyszezon” előtt elvégezni, mivel a vitorlajavítók a vízretétel előtti hetekben a legelfoglaltabbak.
5 Árboc, kötélzet, rudazat
Sokan elfelejtik még árbócállítás előtt ellenőrizni a felhúzókötelek görgőit, pedig nincs annál kínzóbb, amikor egész szezonban csak akadozva lehet felhúzni a grószt. Érdemes ellenőrizni a topfényt, működik-e az izzó, nincs-e korrodálva a foglalat. Vizsgáljuk át, hogy az állókötélzet fém sodronyaiban nincs-e elpattant szál, ha igen, akkor bizony cserélni kell. A spannerek kontraanyáinak meglétét és meghúzott állapotát is ellenőrizzük, akárcsak a rigg – vantnik, vorstag, achter – feszességét is. Az állókötélzet mellett nézzük át a mozgó köteleket is – az elhasználódottakat érdemes még a szezon előtt cserélni, hiszen előbb-utóbb úgyis meg kellene tennünk ezt.
6 Elektronika
Akinek csak minimális elektromos hálózat van a hajóján, az hamar átnézheti, hogy minden működik-e. Nagyobb és bonyolultabb fedélzeti rendszerrel felszerelt hajók esetében azonban az sem árthat, ha inkább szakembert hívunk segíteni.
Az elektromos rendszerek hagyományos ellensége a korrózió. A rozsda télen sem pihen, lehet, hogy ami ősszel még működött, tavaszra már nem. A WD40 spray és a drótkefe sok gondot megoldhat.
7 Akkumulátor
Aki télen nem feltöltött állapotban, szoba- (vagy legalább pince-) hőmérsékletű helyen tárolta el a hajó akkumulátorát, az alighanem azzal kezdheti a szezont, hogy újat vesz. Az akksi(k) állapotának ellenőrzésével ne várjunk sokáig: ha cserélni kell őket, jobb ha minél előbb megoldjuk a problémát. Az elektromos hálózat ellenőrzését például nagyban megnehezíti, ha üres akksival próbálunk életet lehelni a rendszerbe.
8 Motor és hajtás
Ez még ráér. Pipáljuk ki az előző hét pontot, a következő lapszámunkban részletesen írunk a motorokkal kapcsolatos teendőkról Nádasdy András szakértő segítségével.