VOR Leg4: bújócska a cél előtt

Alig 500 mérföldnyire a Volvo Ocean Race negyedik szakaszának célja előtt négy hajó is elbújt egy időre a többiek elől a tengeren. Nagyon szoros befutó várható.

Alig 500 mérföldnyire a Volvo Ocean Race negyedik szakaszának célja előtt négy hajó is elbújt egy időre a többiek elől a tengeren. Nagyon szoros befutó várható.

Szöveg: Vitorlázás Magazin, Fotó: VOR

Két napja még több, mint nyolcvan mérföld volt az élen álló Scallywag előnye az üldöző Dongfeng-Vestas-AkzoNobel trió éppen aktuálisan előrébb álló tagja előtt. Ekkor kezdődött a bújócska. A szabályok szerint ugyanis minden csapat 24 órára eltűnhet a trackerről egészen az adott szakasz utolsó előtti napjával bezárólag. Először a Dongfeng kapcsolt lopakodó üzemmódra, és amikor a kínai-francia csapat ismét előkerült, már csak 37 mérföldnyire volt a Scallywagtől. David Witt eredetileg nem szeretett volna „eltűnni a radarról” a csapat rajongói kedvéért, de 600 mérfölddel Hong Kong előtt rövid időre a Scallywag is lekapcsolta a nyomjelzőt. Így tett a Team Brunel, az AkzoNobel és a Vestas is, így volt olyan pillanat, amikor csupán három egység maradt a térképen.

Jelenleg, alig 470 mérföldnyire a cél előtt a Scallywag vezet 39 mérfölddel a Dongfeng és 95 mérfölddel a MAPFRE előtt, de a Vestas, a Brunel és az AkzoNobel még láthatatlan módban van. Közülük különösen a dán-amerikai csapat különösen érdekes, hiszen lopakodóra váltásuk előtt a Dongfeng közelében voltak.

Az utolsó pár száz mérföld nem csak azért hozhat nagy izgalmakat, mert továbbra is nagyon közel van a mezőny, hanem azért is, mert szinte minden hajó más és más stratégiával próbál javítani a helyzetén. Ráadásul az utolsó szakasz roppant forgalmas is lesz, hiszen Hong Kong a térség legjelentősebb kikötője, a környékét valóságos dugó jellemzi, amelyen nagyon nehéz lesz mindenkinek átrágnia magát. A kényszerű kitérőmanőverek pedig még alaposan összekuszálhatják a mezőnyt.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.