Idén már negyedik alkalommal vágtunk neki a Wild Joe-val a nyílt tengeri versenyek egyik legpatinásabbjaként számon tartott 608 mérföldes regattának. A Szicília-kerülő versenyt 1968-as debütálása óta 35. alkalommal rendezték meg. Hírneve a mindössze 20 mérfölddel hosszabb Sydney–Hobartéval vetekszik, amire a levitorlázandó táv mellett talán szeszélyessége miatt szolgál rá leginkább. Ennek ellenére – vagy talán pont ezért – évről évre megdől a versenyen a részvételi rekord. A mostani alkalommal 24 nemzet 122 egysége (23-mal több, mint tavaly) gondolta úgy, hogy szüksége van arra a nem hétköznapi vitorlásélményre, amelyet ettől a versenytől kaphat…

 

 

A pálya szinte változatlan: Máltáról, a páratlanul tágas vallettai nagykikötőből stílusosan ágyúszóra indul a mezőny, kategóriák szerint, sorrendben a kisebbek előbb. (Természetesen a befutott hajók időeredményét az adott kategória rajtjától mérik.) A megszokott rövid, média- és nézői igényeket kiszolgáló part melletti szakasz után irány Szicília, melyet az óra járásával ellentétesen haladva (a Messinai-szoroson át, Stromboli, Favignana, Pantelleria és Lampedusa szigeteket kerülve) kell körbevitorlázni, majd végül a rajt helyével szomszédos öbölben, a Royal Malta Yacht Club előtt elhelyezett célvonalon kell befutni.
Idén egy apró módosítást vezettek be a rendezők. A befutónak helyet adó öböl elé 2 mérföldre kihelyezett bóját kerülve kellett behajózni a célterületre. A verseny távja eddig légvonalban 606 mérföld volt, ami így módosult 608-ra. Apró változtatás ez első olvasatra, de mégis komoly jelentőséggel bír…

A mezőny
Kategóriánkban, a jellemzően 50–100 láb közötti leggyorsabb versenyhajók között szinte minden év hoz valami újat. Idén sem volt ez másként. Az Esimit Európa 2 ezúttal el tudott indulni, igaz hajszálon múlt (tavaly a versenyre tartva eltört az árboca, és idén is majdnem), a 72-es maxikat az új Rán és a Shockwave képviselte, a tavaly indult Alegre és a Robertissima III idén nem jöttek el. A stabil résztvevő orosz Monster Project – Volvo 70-es – mellett két tip-top VOR 60-as (a 2001-es Volvo Ocean Race-re készült hajók), a litván Ambersail (korábbi Assa Abloy) és a francia Team Jolokia (Djuice Dragons) színesítették mezőnyünket. További két hajóval, egy régi egykezes Open 60-assal (amely Mike Golding hajója volt a 2000-es Vendée Globe-on) és a kakukktojás, 42 lábas Kuka Lighttal összesen 9 hajó volt a csoportunkban. Utóbbi esetében talán első olvasatra nem tûnik indokoltnak, hogy a leggyorsabbak kategó-riájában szerepeljen, de a szervezők – bölcsen – a hajó tulajdonságait figyelembe véve mégis ide sorolták. A modern formatervezésû, billenthető tőkesúlyos-svertes, forgatható wingárbocos karbonhajó sebessége futtatott menetekben az 50 lábas versenyjachtokéval vetekszik.
A mediterráneum egyik legrégebbi hagyományokra visszatekintő presztízsversenye mindig mágnesként vonzotta a „környék” leggyorsabb hajóit. A frissen debütáló típusok esetében is népszerû, mert egy jó szereplés komoly reklámértékkel bír. Csak néhány a visszatérő, számos modern típus közül: TP52, Cookson 50, Ker 50, Carkeek 47, Swan 60, Marten 49, Pogo 40.
A jó eredményhez persze jó vitorlázókra is szükség van, ezért a Rolex Middle Sea Race sosem szûkölködött a vitorlássport elitjébe tartozó résztvevőkben sem. Francesco de Angelis ismét a verseny tavalyi összetett győztes hajóján, a B2-n (módosított TP52-es), Ian Moore (VOR70 Green Dragon, navigátor) egy 50 lábas Cooksonon, a Mascalzone Latinón versenyzett. A 100 lábas monstrum – Esimit Europa 2 ezúttal Tom Addis (VOR –Telefonica Blue, Puma, Wild Oats XI) sztárnavigátorral és Jochen Schümann-nal a fedélzetén indult neki a távnak. (Addis a 2009-es Rolex Sydney–Hobartot ugyanezzel a hajóval nyerte meg, csak akkor a hajót még Neville Crichton Alfa Romeójaként tartotta számon a köztudat.) A felsorolást persze még sokáig lehetne folytatni, kezdve a Rán vagy a Shockwave legénységével, akik mind egy szálig a legkeresettebb vitorlázók közé tartoznak.

 

 

A verseny
Emlékezetesen sikerült felkészítő versenyünk – a horvátországi Thousand Islends Race – után (ahol a 100 lábas Esimit Európát folyamatos nyomás alatt tudtuk tartani) némi többletönbizalommal felvértezve, ugyanakkor egy nagyvitorlával szegényebben, de mindenesetre optimistán vártuk a rajtot.
Az időjárás-előrejelzések gyenge északnyugati, majd fokozatosan leálló és dél felé forduló szelet jósoltak az első három napra. A negyedik (versenyben eltöltött) naptól viszont erősödő tendencia, akár 30-40 csomó volt várható egy északnyugatról érkező, alacsony nyomású rendszernek köszönhetően. Fejben tehát máris el lehetett kezdeni felkészülni az egy helyben állásokkal tarkított óriás szélvadászatokra, kezdve a rajt utáni pillanatokkal a kikötő zegzugos öblében, folytatva a Messinai-szoros páratlanul intenzív és reménytelenül hektikus áramlásainak játékával, de persze nem elfelejtve a Stromboli körüli nihilt sem, amit az aktív vulkán jelentős feláramlása képes generálni. Mindezt megspékelve egy lórúgással a végén, amitől jó eséllyel lerepül az addigra végletekig elcsigázott fejünk. Ekkor még bíztunk benne, hogy nem döntünk negatív rekordot, és legalább az eddigi leglassabb, 3 nap 11 órás időnkhöz közel befutunk.
rolex wj 05Mivel a verseny nagyobb hányadában gyenge szél volt várható, igyekeztünk minimalizálni a hajó súlyát. A legnehezebb „teher” a vitorla, ezért drasztikus lépésre szántuk el magunkat, és csak egy gyenge-közép szeles bőszeles vitorlát pakoltunk be a jelen helyzetben Jolly Jokernek tekintett Code0 mellett. Azért aggattuk rá ezt a jelzőt, mert arra az esetre, ha mégse futnánk be az erősödés megérkezése előtt, az volt az egyetlen hadra fogható bőszeles vitorlánk. Mivel elég erős anyagból van, nem volt kétséges, hogy a terv mûködni fog, és így a parton hagyhattunk másik két erősszeles vitorlát, azaz sok-sok súlyt.
A szokásos, verseny előtti rövid edzést megtartottuk most is, hogy mindenki felvegye fejben a ritmust, majd az utolsó simítások és az élelmiszer beszerzése után felkészülten vártuk a másnapi rajtot.
Vallettában a rajt mindig különleges élmény. Miközben magával ragad a sziklákkal összenőtt épületekkel szegélyezett festői kikötő hangulata, az ágyúdördülések növekvő számával együtt lassan úrrá lett rajtunk a felismerés, hogy már a kikötőből is a kezdetben friss szél kavargó maradékával kell kilavíroznunk. Csak rontott a helyzeten, hogy még vissza is lőtték a startunkat. Már-már úgy tûnt, hogy örökkévalóság lesz kijutni a kikötő öbléből is, de végül maradt még egy kis bríz, amit egész jól kaptunk el, és abszolút harmadik helyen jutottunk ki a nyílt vízre. Természetesen ennek a ténynek – a verseny hátralevő mintegy 605 mérföldjére való tekintettel – a végső eredményre nézve jelentősége nem sok volt. De ez egy apró pszichés eredmény, ami doppingol, és az mindig fontos.
A kikötőt elhagyva, a parttól kb. 200 méterre szélváltó alakult ki. Az nyert, aki a part mellett tudott maradni, mert onnan jöttek a frissülések folyamatosan. A part melletti szakasz végét jelentő betétbója után gyönyörû Code0-s futtatás következett, az addigra megélénkült 9-13 csomós ÉNy-i szélben. Folyamatosan előztük a korábban rajtolt lassabb kategóriák egységeit. Ilyenkor van utoljára együtt a mezőny általában.
Igyekeztünk távolságot tartva érkezni Szicíliához, számolva a sziget takarásával. Az előrejelzések is zavarosabb szelet ígértek a partközelben. Ez be is igazolódott, de sajnos nekünk is megállt a szél idővel. Körülöttünk minden kategória rácsúszott az előtte haladókra a leálló szél miatt. Hozzánk legközelebb az 50 láb körüli hajók voltak, akiknek egy részét már utolértük, de még nem tudtunk eltávolodni tőlük.
Ilyenkor a környező hajók sebessége és iránya a legbeszédesebb, ezért azt figyeltük folyamatosan, hogyha bárhol megmozdul határozottabban a levegő, azonnal tudjunk reagálni. Érdekesség volt, hogy az AIS (nyomkövető) rendszerek használatát kötelezővé tette a rendezőség, de sem az Esimit Europa 2, sem a Rán nem érezték ezt érvényesnek magukra nézve.
Megkezdődött a szélkeresés, itt még markánsabb, 8-10 csomós szélcsíkokat is el tudtunk kapni. Voltak biztató pillanatok, már-már a négy napon belüli körbeérés esélyével kecsegtetve. Később ez a tendencia egyre inkább csökkent. A Messinai-szorosba érve még kaptunk egy 10 csomós „ajándék” szelet – természetesen szemből –, de ennek már gyanúsan semmi köze nem volt az előrejelzésekhez (erre a szakaszra végig bő szelet ígértek). Páros versenyt vívtunk az utolért 50 lábas hajókkal, de a kisebb, könnyebb hajók gyenge szelekben tartani tudnak minket. Ez általános érvényû szabály – a kisebb, könnyebben manőverezhető hajók nagyon gyenge szélben tudják tartani a lépést, sőt adott esetben gyorsabbak is lehetnek a nagyobbaknál. De ugyanez az analógia igaz ránk és az előttünk haladó nagyobb hajókra is. Ekkor úgy nézett ki, hogy a B2 a favorit, ők nagyon szépet húztak, és az abszolút negyedik helyen vitorláztak.
Igyekeztünk a Messinai-szorosban olvasni a jelekből, és az áramlásokra játszani a csatorna bal oldala felé tartva. A víz felszínén jól felismerhető módon rajzolódnak ki az egymást nemritkán 50-100 méterre követő áramlásváltások. Kb. olyan sûrûn érkeztek, mint a Keszthelyi-öbölben a szélváltók. Az áramlások iránya is jelentősen eltérő, sokszor ellentétes pár méteren belül, köszönhetően annak, ahogy kavarog a víz a csatornában. A környezetünkben vitorlázó kisebb hajókon jól mérhető volt a taktika eredményessége, ami pozitív egyenleget mutatott. A kijáratnál azonban szinte teljesen megállt a szél, és ismét mindenki mindenkit utolért. Ádáz küzdelem alakult ki a maradék szélcsíkokért, amelyekért sokszor veszélyes közelségbe kellett merészkedni a parthoz. („Messina kijáratánál gyakorlatilag a gumikacsás strandolók között vitorlázott át az egész minimaxi mezőny.” – D’Albini András, Wild Joe-navigátor)
Olyan volt ez, mint egy új rajt, csak a célhoz közeledve egyre kevesebb esélye van a nagyobb hajóknak a nyerésre a hendikeprendszer miatt.

 

 

Hej, halászok…
Balszerencsénkre a Messina–Stromboli szakasz elején valahol összeszedtünk egy halászhálót az orrkormánnyal. Sajnos, ezt csak jóval később vettük észre, már majdnem a Strombolinál. Az lett gyanús, hogy az időközben 6-8 csomóra erősödő északkeleti szélben órák elteltével sem közeledtünk az előttünk haladó 5 kisebb hajóhoz. Roppant elkeserítő volt a helyzet, mert így az este beálltával ismét gyengülő szélben esélytelennek látszott a Stomboli kerülése. Ráadásul látszott, hogy az akkor nem sokkal előttünk haladó, két 72 lábas maxi még jó sebességgel halad a vulkán kerülése után. Realizáltuk, hogy jó eséllyel lecsúsztunk arról a szélről, amiben ők haladtak, és sajnos ez igazolást is nyert később.
Innentől nagyon gyenge, többnyire északnyugati fuvallatokkal, szélcsíkról szélcsíkra cammogtunk el Palermo magasságáig, közel két nap alatt. Közben többször farkasszemet néztünk a körülöttünk szintén mindennel próbálkozó versenytársakkal, akiket a verseny ezen szakaszára már jóval magunk mögé kellett volna utasítanunk, de a folyamatos újraosztás ezt nem tette lehetővé. Azért szép lassan így is beértük, illetve elhagytuk őket, bár a szép helyett talán helytállóbb a nagyon-nagyon lassan kifejezés…
Ekkor már tudtuk, hogy ha megérkezik az ígért erősödés, abban vastagon benne leszünk. Az pedig menetrendszerûen érkezett, és az előrejelzés szerint, fokozatosan erősödött. Pechünkre a kezdeti irány picit nyugatiasabb volt a vártnál, ezért cirkálnunk kellett Favignanáig. Ekkorra az erősödő szélben már érvényesülni tudott a hajó sebességpotenciálja, sorban fogtuk meg és hagytuk el a kisebb hajókat körülöttünk. Persze ez már a versenytáv felénél csekély vigasz. De nem is lett volna realitása ilyen körülmények között az összetett eredményt hajtani (ezt már a rajt előtt tudtuk). Az is nyilvánvaló volt, hogy előttünk is borulni fog az eredménysorrend, tehát az abszolút- és kategóriahelyezésekre koncentráltunk.
rolex wj 01Az először 20-25 csomóra erősödő, nyugatról észak felé lassan elforgó szélben megkezdődött a rombolás hazafelé, ekkor már a hold nélküli, sötét éjszakában. Az üldözőink látótávolságon kívülre kerültek, mire Pantelleria szigetéhez értünk. Végre haladtunk, sőt egyre hosszabbakat siklottunk! Igazi megváltásként éltük meg azt a szelet, de közben tudtuk, hogy nagyon észnél kell lenni, mert hajnaltól 30-40 csomósra is erősödhet az előrejelzések szerint. Pantelleriát elhagyva bővebb szöget tudtunk vitorlázni, amiben bőszeles vitorlát is tudtunk húzni. A két, fedélzeten lévő bőszeles vitorla közül a nagyobb, gyengébbre került először sor. Mivel a szél tovább erősödött 25-28 csomóra, ezért a Jolly Joker Code0-ra váltottunk. Remekül mûködött, amíg váratlanul Lampedusa felé 3 úton egy erőteljes rántás kíséretében le nem szakadt a fejveret, és az egész vitorla a vízbe zuhant. Egy emberként ugrott a korláthoz mindenki, hogy mentsük a helyzetet, és csodával határos módon sikerült kiemelni a vízzel telt, óriás vitorlát pár perc leforgása alatt. Természetesen közben lelassítottuk a hajót, amennyire lehetett. Ekkor vettük észre a pásztázó fények kereszttüzében, hogy a hajó mögött 10 méterre úszik valami. Egy újabb halászháló volt, ezúttal bójákkal, amit ki tudja, mióta vonszoltunk magunk után. Levágtuk a nagy részét, de maradt még néhány 2-3 méteres szál beragadva a kormány és a hajótest közé. Mivel az adott kondíciók nem tették lehetővé, hogy valaki vízbe menjen, ezen nem tudtunk változtatni. Mentünk tovább, ez amúgy sem volt jelentős hátráltató tényező abban a szélben.
A vitorla, sajnos, azonban elszenvedett annyi sérülést, hogy túl kockázatos lett volna a másik felhúzóval tovább használni. Maradt hát a kullogás alapvitorlázattal. Lampedusa épp elég távolságra volt ahhoz, hogy az üldözőink bőszeles vitorlát használva utolérjenek és vígan elhaladjanak mellettünk. Mikor elértük a szigetet, már három hajó volt előttünk, és egyiket se láttuk, pedig már felkelt a nap. Innen indult a véghajrá. A szél fokozatosan tovább erősödött, és lassan elérte a 40 csomót. Eszeveszett rombolásba kezdett a Wild Joe, miközben még egy sorral csökkentettük a nagyvitorla felületét.
Jelentős tempókülönbséggel estünk rá az előttünk haladó három, 50 láb körüli hajóra (Varuna TP52, B2 TP52 és a Cantankerous Cookson50). Látványos siklatásokat produkálva robogtunk el mellettük, miközben azt láttuk, hogy a B2 biztonsági üzemmódban, teljesen kiengedett vitorlákkal közlekedik. Nekik már sok volt, nem kockáztattak, kímélték a technikát. Közben a Varuna technikai probléma miatt kiállni kényszerült, a táv 95 százalékának megtétele után.
A Comino-csatornához biztos előnnyel érkeztünk, és ezt meg is tartottuk a befutóig, ami azonban állított még egy nem túl kellemes kihívást elénk. Azzal a bizonyos betétbójával, amit idén először használtak, szinte tökéletes cirkáló szakaszt teremtettek a bója és a befutó között. Emlékezetes, két mérföldes vergődést élhetett át a mezőny a 40 + csomós szélben, ennek az apró módosításnak köszönhetően.
De a mezőny java még messze volt a befutótól, a legtöbben Favignana és Lampedusa között vitorláztak ekkor, és kint a nyílt tengeren egyre erősödött a szél. Egyes beszámolók alapján sebessége az 50 csomót is meghaladta helyenként.
A mostoha körülmények komolyságát jól szemlélteti az a tény, hogy a rajthoz állt 122 egységből 71 nem fejezte be a versenyt. De hát, aki vitorlázik, és nem idegen számára, hogy többször végighajózza ugyanazt az utat – nem feltétlenül versenykörülmények között – az tudja, hogy szinte soha nincsenek azonos feltételek. Ez teszi színessé és ezáltal vonzóvá ezt a sportot. Nem csak az a kihívás, hogy másokkal lehet mérkőzni. Szélsőséges viszonyok között pusztán a táv teljesítése is komoly feladat elé állíthatja a csapatokat. „A pár napon belül megtapasztalt szélsőségekkel való küzdelem teljesen más tulajdonságokat követelt meg a csapattól. A szélcsendes időszak pszichés kitartást, stabil idegzetet követelt. A többórás egy helyben állás lelkileg annyira megterhelő volt, hogy fizikai fáradtságot is eredményezett. Ebben a helyzetben a gyorsan 25-40 csomóra erősödő szél fizikailag nagyon megterhelő volt, és erős koncentrációt igényelt. Ez olyan pszicho-fizikai határhelyzetet eredményezett, amilyet személy szerint én még soha nem éltem át. Felszabadító volt átlépni a saját határaimat” – mondta a verseny után Cserép Csongor Wild Joe-csapattag.
Az idei Rolex Middle Sea Race a természet ezer arcának egyik ékes bizonyítéka volt. Nekünk szerencsénk is volt, mert a 40 csomós szél és a vele járó hullámzás minket is nehéz feladat elé állíthatott volna. Ezúttal kedvező irányból fújt, ami kimondottan élvezetessé tette a versenytáv második felét, ugyanez időben kifejezve sajnos csak a verseny egynegyede (!) volt csupán. Ez a verseny azért is különleges, mert olyan látványgazdagsággal bír, ami képes kompenzálni a teljesítése során átélt nehézségeket. A Messinai-szoros és az Etna, Stromboli lávafolyamai, a Volcano szigetek varázslatos helyszínek, melyeket látva minden versenyző elmereng egy pillanatra (de aztán azért menne tovább). „A szélcsendnek hála egész éjszakán át csodálhattuk a Stromboli sziget lávaömlését. De az, hogy utána még egy napot álltunk, már nem volt jópofa” – mondta erről Magyary-Kossa Zsolt. Vagy mint az egyik legkézenfekvőbb elem, említhetném a tenger élővilágát is. „Levi megkapta a tiszteletbeli David Attenborough címet, amikor az egyik kilátástalan, szél nélküli éjszakán a gennaker helyett az állatvilágot kezdte el világítani a tengerben. Elképesztő mennyiségû medúza és más tengeri herkentyû színes kavalkádja tárult elénk” – (D’Albini András)
Így utólag, annak tudatában, hogy a verseny eddigi történetének talán legszélsőségesebb szériájának voltunk részesei, részemről kíváncsian várom a jövő évi részvételi számot.

Eredmények
Wild Joe csapata kategóriájában a harmadik helyen zárta szezonját. (A verseny értékelése előnyszám alapján – kategóriák szerint és az összes részt vevő hajó számított eredménye szerint, valamint abszolút eredmény alapján történik.) A légvonalban 608 mérföldes távot 4 nap 1 óra és 36 perc alatt teljesítette a magyar hajó. Az abszolút első helyen az Esimit Europa 2 futott be a célba 3 nap 10 óra és 42 perc vitorlázás után. A rekordhajszoló hajónak egyelőre nem hoz szerencsét ez a verseny. Sebességpotenciálja felülmúlja a jelenlegi rekordtartóét (Rambler 90, 1 nap 23 óra 55 perc 3 mp, 2007), de vagy nincs elég szél, vagy technikai probléma miatt nem tud rajthoz állni. Az előnyszám szerinti összetett első a máltai legénységgel indult Artie (J122-es) lett. Említésre méltó, hogy már másodszor szerezték meg ezt a címet (2011-ben nyertek először).

 

Képgaléria: