Rooster Laser Európa Kupa és BYC Kupa Utánpótlás Ranglista verseny

Kevés szeles, kevés futamos, de annál vidámabb három nappal véget ért a Rooster Laser Európa Kupa & BYC Kupa Utánpótlás Ranglista verseny.

Kevés szeles, kevés futamos, de annál vidámabb három nappal véget ért a Rooster Laser Európa Kupa & BYC Kupa Utánpótlás Ranglista verseny.

Az idén immár nyolcadik alkalommal megrendezett, Európán átívelő Laser Kupa sorozaton 12 ország 132 versenyzője vett részt, az idén 150 éves Balatonfüredi Yacht Club és a Magyar Vitorlás Szövetség közös rendezésében. Ezzel egy időben, másik két pályán zajlott a BYC Kupa Ifjúsági Ranglista verseny is, 132 optimistes, 7 egység 29er és 14 egység 420-as részvételével.

Az előrejelzés a regatta első napjára érkező melegfrontot ígért, amely péntek reggelre meg is érkezett, 23-25 fokkal, teljes szélcsenddel. A reggeli, ünnepélyes megnyitón Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség Főtitkárának köszöntőjét követően a főtámogató képviseletében Jack Davies, a Rooster értékesítési vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd a nemzetközi bírói csapat és versenyvezetők bemutatását követően Eric Mehlbaum – zsűrielnök – tartotta meg köszöntő beszédét. A kormányosi értekezletet követően, az egész napos szélcsend miatt a LEC és BYC Kupa versenyzői a Balatonfüredi Yacht Club vendégszeretetét élvezhették egészen 4 óráig: délutánra már csak a fagyi és gyümölcs elfogyasztása maradt a fő feladat a rekord számú résztvevőnek.

Szombatra izgalmasabb szélviszonyokat ígért a meteorológia, amely így is lett. A délelőtt ismét várakozással telt, míg a kora délutáni órákban kellemes 6-7 csomós DNY-i szélben hagyta el a kikötőt a Laser, az Optimist, és a 420 és 29er vitorlázók serege.

Az Alfa pályán az Optimistes versenyzők álltak rajthoz sárga és kék csoportbontásban. A versenypályára érkezését követően a 40 fokról fújó ÉK-i szél leállt, így rögtön halasztással kezdett a mezőny. Egy ¾ órás várakozást követően megérkezett a stabil 200-220 fokról fújó, 13-14 csomós friss szél, amelyben 2-2 remek futamot sikerült rendezni a Holló Dániel vezette rendezőségnek. A korai naplemente miatt erre a napra ennyi futotta.

A Bravo versenyterületen a Laser Európa Kupa laseresei álltak rajthoz Laser 4.7, Laser Radial és Laser Standard kategóriákban, versenyvezetőjük Dávid Júlia volt. Az eleinte 8-9 csomós szél itt is leállással kezdte a délutánt, így miután a Standard és Radiál versenyzők rajtja rendben lement, a 4.7 csoportnak az általános visszahívást követően halasztást rendelt el a versenyvezetőség egy szélforduló miatt. Az időbeni csúszás miatt a Laser 4.7 versenyzőknek esélyük sem volt egy második futam teljesítésére.  A Standard csoportnak rendben lement a második futam, a Radiálnak és a 4.7 versenyzőknek pedig 1-1 futamot sikerült teljesíteni a leálló szél miatt.

A Charlie területen a 420 és 29er egységek versenye zajlott, Igali Csilla vezetésével. Ők is halasztással kezdték a délutánt, miután a kiérkezést követően a 6-7 csomós szél leállni látszott. A várva várt erősödés érkeztével 2 futamot sikerült lebonyolítani mindkét csapatnak. Az első futamban 210 fokról fújó 8-12 csomós, míg a második futamban a 190 fokra forduló szél miatt pályamódosítást követően sikerült még egy sikeres futamot lebonyolítani a 6-7 csomós átlagszélben, amely a futam közben 10-11 csomóval is fújt. A Charlie terület versenyzői nagyon fegyelmezett vitorlázással szép 2-2 futamot teljesítettek, a 29erek 35 perces idővel, míg a 420-asok 50-55 perces idővel.

A verseny utolsó napján a korábbra, 9 órára tervezett figyelmeztető jelzés szél hiányában ismételten halasztásra szorult, így néhány órás parti várakozást követően, fél tizenegy magasságában indult neki a három pálya a kihívásnak, remélve, hogy sikerül további remek futamokat rendezni. Ekkor 5-6 csomós keleti szél mellett próbált meg pályát rakni a versenyrendezőség.

A keleti szél azonban nem tartott ki sokáig: Az Alfa pályán az Optimistesek álltak rajthoz sárga és kék csoportbontásban. A sárga pályán nagyon szép rajtot sikerült indítani még 5-6 csomós szélerősség mellett, azonban a tíz perccel utánuk rajtoló kékpályásoknak már nem volt ilyen szerencséjük. A keleti szél elállt, így nem sikerült a rajt sem. Hosszasabb vízi halasztás után a csopaki öbölben illetve Alsóőrsnél a szél felszívódni látszott, ezért a versenyrendezőség törölte a további futamokat.

A Bravo versenyterületen a Laser Európa Kupa laseresei álltak rajthoz. Ezen a pályán a versenyrendezésre alkalmatlan szélre, a nagyszámú mezőnyre és a szigorú nemzetközi versenyelőírásokra való tekintettel, sajnos nem sikerült pályát rakni.

A Charlie területen a 420 és 29er egységek részére sem akadt kedvező széljárás: az elforduló és elálló szél miatt, sajnos itt sem sikerült érvényes futamot rendezni az utolsó napon.

Így a végeredmény a második napon lebonyolított futamok alapján véglegesedett, az optimisteseknek, 420-asoknak és 29er-eknek 2-2 futam alapján, míg a Laser pályán a Laser Standrad 2 futam, a Laser Radial és 4.7 1-1 futam alapján került értékelésre. Részletes eredmények ITT találhatóak: http://byc.hu/regatta/laser-europa-kupa-byc-kupa/

Fotók: Szabó Leó és Szántó Áron

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.