Sport
Kettős győzelmet aratott a Király Zsolt által kormányzott Sponsor Wanted az idei Szüreti Regatta Hegyi Dénes Emlékversenyen – legalábbis abban az értelemben, hogy mindkét napon ők végeztek az élen, szombaton ráadásul rekordidővel. De a népes és lelkes mezőny minden tagja remek örömvitorlázásban vehetett részt a csodálatos októberi időben.
Kiváló versenyben, tíz remek futamban dőlt el az elmúlt héten Balatonföldváron a bajnoki cím sorsa a Dragon és a Folkboat osztályokban. A Dragon osztály bajnoka a Nyári Mikulás lett Gömbös Lóránd kormányzásával, a legénységi tagok Horgos Tamás, Bartos Zoltán és Lukáts Csaba voltak. A Folkboat osztályban a Natalie győzedelmeskedett, a csapat: Kovács János kormányos, Mészáros Ákos és Faragó Gábor.
Pár nappal ezelőtt fejeződött be a repülő hollandisok Garda-tavon megrendezett világbajnoksága, amelyen rendkívüli dolog történt. A többszörös világbajnok Majthényi Szabolcs – Domokos András párosból Domokos Andrásnak haza kellett utaznia, ezért Horgos Tamás ugrott be a helyére. A három vitorlázó végül harmadik helyen zárta a világbajnokságot. A többi magyar egység pedig egy 13., egy 18., egy 23. és egy 30. helyet szerzett.
Kövess minket a Facebookon!

- Horgászat újratöltve: már a legjobb etetőhajók hódítják meg a magyar vizeket
- Hűs nyári esték a Balatonnál – így teremthet igazi otthoni komfortot a nyaralójában is
- Hatékonyság vagy trend? Influencer kampányok a gyakorlatban
- 5 titok a jobb emésztésért
- Olimpia Splendid Dolceclima 12 Wi-Fi: Kompakt légkondicionálás a tökéletes kényelemért
- Készülj a balatoni nyárra! Ne feledkezz meg a bőrödről sem!
- Fedezd fel a Balaton-felvidék csendes arcát tavasszal!
- Nyári szezon új szabályokkal – Így oldhatod meg a munkaerő-kérdést az EFO változások után