Edzésben a magyar SSL-csapat

Berecz Zsombor világbajnok, olimpiai ezüstérmes vitorlázónk válogatta össze a Star Sailors League (SSL) avagy a Nemzetek Kupája sorozatra a legjobb hazai vitorlázókat.

A kiválasztási szempontok között feltétel volt a legfontosabb nemzetközi versenyeken elért pontszám, világ és olimpiai kvalifikációk és ott elért eredmények – valamint a balatonfüredi edzőtábor során mutatott teljesítmény – számolt be róla a hunsail.hu.

A szeptember utolsó napjaiban véget ért, közel egy hetes edzőtáborban Ian Ainslie volt az edző, a nemzetközi szinten is elismert szakember az összesen 16 főből álló alap csapatot erősen megdolgoztatta. A kemény edzésnapok célja az volt, hogy az SSL döntőjébe, Bahreinbe a top 11, éppen egy focicsapatnyi magyar versenyzőt, a legjobbakat válasszák ki. A világ legjobb vitorlázói érkeznek a bahreini döntőre, Ausztrália, Új-Zéland, Egyesült Államok, Németország és a többi európai hajós nemzet, még Horvátország is elképesztően erős csapattal áll ki. Berecz Zsombiék egy régi álmot váltottak valóra, kizárólag jól képzett versenyvitorlázók tudtak egy hajón dolgozni, edzeni és a szakmai szint ezzel óriásit ugrott már az első perctől kezdve. A versenyen is szereplő RC44-es vitorlás működésének megismerése és a manőverek, mozdulatsorok tökéletesítése, rövid pályákon sok fordulóval gyakorlás és a verseny taktikai mozzanatainak a begyakorlása volt a fő feladat. Nagy különbséget lehetett külső szemlélőnek is látni az első és az utolsó edzésnap között, sokat fejlődött a magyar csapat, igazán ütős a végső felállás is.

AZ SSL GOLD CUP 2022 INDULÓINAK NÉVSORA:

Németh Áron
Gyapjas Zsombor
Tomai Balázs
Takácsy Levente
Németh Domonkos
Lillik Ákos
Rozsnyay Domonkos
Majthényi Szabolcs
Bakóczy Róbert
Goszleth Marcell
Berecz Zsombor

A következő edzésprogram október 6.-án indul és szintén a Kékszalag Port kikötőben zajlik Balatonfüreden. A teljes csapat be lesz vonva a gyakorlásba. Most a mezőnytaktikát, versenyhelyzeteket fogják gyakorolni, szintén edzői irányítás alatt, Nautic370-es versenyhajókat használnak majd.


Star Sailors League info:

Home


SSL Team Hungary – aktuális hírek:
https://www.facebook.com/SSLTeamHungary

Kép: Gémesi Jóka

GJ/VL

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.