Érdi Mári ötödik lett az ILCA6 világbajnokságon

Az első nap után összetettben az élen állt, az érdemfutamnak pedig a második helyről vághatott neki Érdi Mári az ILCA 6 hajóosztály Texas partjai előtt rendezett októberi világbajnokságon. A magyar vitorlázó végül az ötödik helyen zárt.

Élete eddigi legfontosabb sikerét érte el Érdi Mári az ILCA6 világbajnokságon megszerzett ötödik hellyel, hiszen előző legjobb felnőtt vb eredménye egy nyolcadik hely volt, amivel 2018-ban kvalifikálta magát a tokiói olimpiára.

Érdi Mári remekül kezdett a női egyszemélyes olimpiai hajóosztály október második hetében rendezett világbajnokságának a texasi Galveston-öbölben: a két első selejtező futamban egy negyedik és egy első helyet szerezve vezet az összetettben.

Ideális vitorlázóidőben kezdődött meg a verseny, 8-12 csomós stabil szél fogadta a mezőnyt. Nem volt visszahívás, rendben lezajlottak a rajtok, szép, tiszta futamokban küzdöttek a résztvevők. Három nap alatt sikerült összehozni a négy kvalifikációs futamot a 40 országból érkezett 85 versenyző számára.

A szél a két utolsó napon nem volt kegyes a versenyzőkhöz. A nyitónapi két futam után elromlott az idő: 12-én, szerdán kora reggel hatalmas esővel, villámlással trópusi vihar csapott le az öbölre, de amint vége lett, elvitte magával a szelet is. Hosszú halasztás után délutánra sikerült a tervezett kettő helyett egy futamot megrendezni 7-12 csomós, forgolódó, leállós szélben. Október 13-án ugyancsak halasztással indult a nap, kora délután elindítottak egy versenyt, de ezt végül egy 30 fokos szélforduló miatt törölték. A második próbálkozás már sikeres volt, ugyancsak 7-13 csomós szélben sikerült egy reális futamot végigvitorlázni. Az utolsó kvalifikációs futamban Mári a remek ötödik helyen futott be, és így került az arany csoportba másodikként.

Az igazi világbajnokság még csak most kezdődött, hiszen a végső összecsapás előtt mindössze négy pont volt a különbség a lista első és negyedik helyén álló versenyző között.

Végül a tervezett 12 futam alapján hirdettek végeredményt. Az utolsó napon az egyenletes, kifújt, 8-12 csomós szélben elsősorban a jó hajósebesség számított, és az, hogy a jó rajt után milyen hamar talált valaki tiszta szelet. A napi három „lógós” futam pedig a fizikai képességeket tette alaposan próbára, itt szerzett gyakorlatilag behozhatatlan előnyt a későbbi győztes, a tokiói olimpia aranyérmese, a dán Anne-Marie Rindom.

Mári végig éremesélyekkel vitorlázott, remek hete volt, a selejtezők és a döntők során is tudott futamot nyerni.

„Az olimpia után hat hónapot kihagytam a derék sérülésem miatt. Januárban kezdtem újra el az edzéseket, erre Palma előtt koronavírusos lettem. Júniusban újra elkaptam a koronavírust, ezután leállított a doktor, hogy hat hónapig edzésre se gondoljak. Ez lelkileg is alaposan odavágott. Szerencsére sikerült összekapnom magam, és sikerült találnom egy fantasztikus edzőt, az olasz Enrico Strazzerát. Júniusban Marseille-ben egy edzőtáborban dolgoztunk együtt először, és ez egy fordulópont lett a vitorlás karrieremben, egyebek közt egy olyan erőnléti programot köszönhetek neki, amivel végre sikerült túllendülni a sérülésemen. Visszatérve a világbajnokságra: rengeteget tanultunk ebből a hétből, és az ötödik hely, úgy, hogy végig csatában voltam az éremért, számomra most azt jelenti, hogy jó úton járunk az új edzőmmel!” – mondta el a hunsail.hu-nak nyilatkozva a verseny után Érdi Mári.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.