Sport

Az aranycsoportban nyert, összesítésben pedig végül a hetedik helyen végzett a 46 ország 102 indulója közül a női egyszemélyes olimpiai hajóosztály világbajnokságán a magyar vitorlázó.
Vegyesen alakult az Argentínában rendezett ILCA 6 világbajnokság döntőjének első két futama Érdi Mári számára: egy negyedik és egy 46. hellyel volt fent is és lent is. A gyenge eredményét azonban szerencsére kiejthette, így a negyedik helyen várja a folytatást.
Az Év Vitorlázója címet számtalan alkalommal nyerte már el Érdi Mária, most azonban az Év Női Sportolója díjat is kiérdemelte – miközben egyébként stílszerűen éppen az ILCA 6 világbajnokságon hajt a győzelemért Argentínában.
Lackó Sára (BY) aranyérmet szerzett a lányok között az ILCA 4 Európa Kupán, míg a fiúk között Héder Benedek (SVE) 7., Rácz Mihály (PRO) 9. lett.
Küzdelmes, de sikeres versenynapot zárt a magyar csapat Las Palmasban, az SSL Világkupa második napján, hiszen kemény küzdelemmel futamgyőzelmet szereztek a fiúk.