Mári már a negyedik helyen áll az ILCA 6 világbajnokságon

Vegyesen alakult az Argentínában rendezett ILCA 6 világbajnokság döntőjének első két futama Érdi Mári számára: egy negyedik és egy 46. hellyel volt fent is és lent is. A gyenge eredményét azonban szerencsére kiejthette, így a negyedik helyen várja a folytatást.

Az első két döntő futamot tartották meg hétfőn Mar del Platában. Az elsőt 12 csomó körüli északnyugati szélben futották, majd bejött egy délnyugati front, 18 csomó körüli széllel, amely fokozatosan vesztett az erejéből a verseny során. Meglehetősen bonyolult volt tehát az időjárási helyzet. Az első futamban Mári negyedikként futott be az arany csoportban, a másodikban 46. lett. Mivel ezt a legrosszabb eredményét kiejthette, dobogóközelbe került.

Az MVM SE vitorlázója – akit az év női sportolójának választottak az M4 Sport – Az év sportolója gáláján hétfőn – 21 pont hátránnyal áll az élen álló tokiói olimpiai bajnok dán Anne-Marie Rindom mögött, a pillanatnyilag második norvég Line Flem Hoest kilenccel, a harmadik portugál Vasileia Karachaliou kettővel előzi meg.

Kedden, ha a szélviszonyok megengedik, három újabb döntő – azaz arany és ezüst csoportos – futam rendezhető, a szerdai zárónapon az első tíz helyen álló versenyző számára éremfutamot, a többieknek zárófutamot tartanak majd az esti díjkiosztó előtt.

A női egyszemélyes olimpiai hajóosztály világbajnokságán 46 ország 102 sportolója indult. Ott van a mezőnyben a hajóosztály négy világbajnoka és legutóbbi két olimpiai bajnoka is.

Kép: Matias Capizzano

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink