Véget ért a 70-es cirkálók bajnoksága

Az Ábrahámhegyen rendezett bajnokságot a helyi kikötő csapata, az Írókéz nyerte meg, méghozzá nagy fölénnyel.

Idén a TVSK ábrahámhegyi Jégmadár kikötője látta vendégül és rendezte meg a 70-es cirkálók bajnokságát. Hét egység szerepelt a nevezési listán és mindegyikük rajthoz is állt csaknem minden futamban. A Krajcár ugyanis a bajnokság harmadik napján sérülés miatt nem teljesített minden futamot, így ők azon a napon egy futamot DNF-fel, egyet pedig DNC-vel zártak. A verseny utolsó napján, vasárnap ugyanis alkalmas szél híján nem tudott futamot rendezni a Szalai László vezette rendező csapat.

A bajnokság első napján viszonylag hosszú, egy órás túra után a szigligeti-öbölben tűzött pályát a rendező és három futamot sikerült is rendezni a stabil irányú, friss – 14-21 csomós – szélben, ami a nap végére azért visszavett és a harmadik futam már 6-9 csomóban zárult. Így a tervezett negyedik menet el is maradt aznap.

A következő napon ismét ugyanott kezdett a mezőny, de egészen más körülmények között, a gyenge szél miatt ugyanis még rajteljárás sem kezdődött, mintegy fél-háromnegyed órás várakozás után a rendező visszavezényelte a hajókat Ábrahámhegy elé. Itt azonban nem tudott versenyzésre alkalmas szél kialakulni, így ez a nap érvényes futam nélkül zárult. Egy futam tett ugyan egy kört, de az első kör végén cirkálni kellett (volna) a hátszél kapura, így a futamot érvénytelenítette a rendező.

Ábrahámhegy előtt indult a harmadik nap, a mindkét partról hegyek határolta versenypályán rendkívül labilis szélben három futamot teljesített a mezőny. Jellemző volt, hogy a pályát minden futam között, és az utolsóban futamon belül is át kellett rendezni. A bajnokság így hat futammal és az Irokéz döntő fölényével – öt futamgyőzelem és 3. helyes kieső – zárult.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.