Szerencse fel, a szerencsétlenségben – Glückauf a Balaton

A vírus is hajtja a 91 éves cirkáló felújítását

A 91 éves Glückauf cirkáló rekord sebességű megújulása

A Glückauf hazánk egyik legrégebbi klasszikus jachtja, most kicsit a vírushelyzetnek is köszönheti, hogy rekord sebességgel újul meg a Navalia műhelyben. A 30-as Scherrenkreuzer a német bányatulajdonos Hans Stinnes megrendelésére, az Abeking & Rassmussen műhelyben épült 1929-ben. Erről az építési könyve is tanúskodik, ami fontos volt a honosításnál – így a hazai 30-as flotta befogadta a korelnök cirkálót.

A Glückauf-nak három testvérhajója van, ugyanattól a bányatulajdonos megrendelőtől származnak, a legidősebb tengerentúlra került, a két „fiatalabb” pedig ma is német tavakon vitorlázik. Több néven és több tulajdonossal maradt mindig működőképes a hajó, majd a 90-es évek végére nagyon leromlott az állapota, így Németországban gyönyörűen felújították. Nem sokkal ez után Angliában Andy King vette meg, aki Southampton-sziget környékén és a Solent-csatornán vitorlázott vele nagy szerelemben. Itt egyébként egy magyar legenda Tuss Miklós lánya Tuss Réka is felkerült a fedélzetre és versenyen is indult, az angol csapatot egészítve ki sármjával. Andy King jól ismerte a Balatont is, a Weöres testvérek vendégeként indult Kékszalagon, jó élményeket szerezve a nehéz versenyen.

2017-ben kora miatt a már két éve parton álló hajót eladásra hirdette és erre figyelt fel szeptemberben a 18 lábas skiffben világklasszis Újhelyi-Gáspár Miklós. Társával Morvai Zoltánnal azonnal vízre tették a gyönyörű állapotban megérkezett és nagyon gondos gazdáról tanúskodó hajót. 2018-ban sokat vitozláztak vele a földvári Spartacus színeiben, a bajnokságon is indultak. Itt már látszottak kérdéses részek a dekk szerkezetében, de nem találtak üres kapacitású műhelyt a javításokhoz. Házilagosan javítgatták, lakkozták, konzerválták a hajót és 2019-ben új vitorlákat vásároltak rá a hazai Hun Sails műhelyből. A hajó gyenge szélben nagyon jó tulajdonságokat hozott az első megmérettetéseken. A Glückauf a magyar osztálytársaknál korábbi tervek alapján készült, így 1,5 méterrel rövidebb és 20 centivel keskenyebb, valamint egy palánkkal, kb. 15 centivel alcsonyabb az oldalfala. Viszont ennek köszönhetően 600 kilóval könnyebb… A gyönyörű 91 éves hajó nem csak kényelmével, de a hozzá kapcsolódó életformával és versenyteljesítményével is eltérítette a nagy sebességhez szokott skiffes kormányost. Kis szélben abszolút versenyképes a Balatonon, erősebb szélben viszont hátrányuk van a rövidebb vízvonal és a kisebb súly miatt.

Előjegyzésben 2020-ra kaptak időpontot a Navalia műhelyben a felújításra, sok apró javítás és a dekk újrafúgázása volt a terv. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a feltárás folyamán kiderült, hogy teljes dekkcserére van szükség. A test alján felrakódott festékrétegek eltávolítása után nagyon jó hírként kiderült, hogy a héj, a palánkozás és az erdeti bordázat tökéletes állapotban van. A munkálatok a víruskészültséggel lényegében egy időben 2020. március 17-én indultak. A különleges helyzet miatt teljesen zárt kapuk mögött építik a hajót, nem engednek be senkit, hisz a rohamtempót nem törheti meg egy-egy megbetegedés.

2020-ban Lovas Péter vette át a Dobó Pál alapította nagyhírű Navalia hajóépítő műhelyt Cittel Lajostól. Hajós berkekben ismertebben Cimbi, a fahajók megmentője, iskolát alapított itt a munkásságával és ezt igyekszenek továbbvinni most az utódok. Itt újították fel többek között a Nemere II-őt, a Siroccót, a Lillafüredet, hogy csak a nagy 75-ös triumvirátust említsük a számtalan gyönyörű és nagyon igényesen elkészített értékmentésből. Az összes itt újászületett hajóról külön fejezetet lehet írni, ahogy a legendás Hungária 6-er yacht felújításáról is, ami az 1926-os amszterdami olimipiára készült a magyar csapatnak.

A Glückauf az eredeti 50-es rajtszámával várhatóan április végén elkészül, az új műhelygazda szerint csak a vírus állíthatja meg a vízretételt – most nekik is ez a legnagyobb ellenségük.

képek: Bujnovszky Tamás és Lovas Péter

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.