Sokkal nagyobb lesz az idei Budapest Boat Show!

Jövő héten csütörtökön nyílik meg az idei Budapest Boat Show, és minden jel szerint ez lesz az elmúlt évek legnagyobb kiállítása. Február 27. és március 1. között 80 kiállító mutatkozik be, a tavalyinál 1.000 négyzetméterrel több területen. A kiállítók összesen 36 márkát, köztük több először bemutatkozót mutatnak be a látogatóknak, akik mintegy 130 vitorlás, motoros és elektromos hajót ismerhetnek meg és járhatnak be.

Az idei kiállítás díszvendége a Velencei-tó, aki izgalmas programokkal készül standján, a látogatóknak lehetősége nyílik megismerni tó élővilágát és turisztikai látványosságait, de ergométer és filmvetítés is várja őket.

A programokat tekintve idén sem csalódnak majd a látogatók, a kiállítás színpada ismét négy napon keresztül folyamatosan zajló előadásokkal készül, ahol az olimpiai felkészüléstől kezdve a Kékszalag esélylatolgatón át egészen a Raffica négy tó győzelméig számos témát érintenek a résztvevők. Ahogy a rutinosabb látogatók már megszokhatták kialakításra kerül a Programsziget is, ahol vitorlásszimulátor várja az érdeklődőket, de ismét élőben lesz követhető az amatőr hajóépítők munkája is, akik a kiállítás alatt készülő hajót a Bemutató Medencében ki is próbálják az utolsó napon.

Nem ez lesz az egyetlen hajó, ami vízre kerül, minden nap sor kerül hajótesztelésre, de visszatérnek a SUP jógás hölgyek is, sőt, vízimentő bemutatóra is számíthatnak az érdeklődők.

A Budapest Boat Show a tavalyi sikernek köszönhetően ismét az Utazás kiállítással várja a látogatókat, így a hajókiállítás mellett a szomszédos A pavilont elfoglaló számtalan program is bejárható lesz a belépőjeggyel.

Az online jegyvásárlás már zajlik, ez elérhető a kiállítás megújult weboldalán (www.boatshow.hu) a részletes programokkal együtt. A Budapest Boat Show stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség és a Balaton Boat Show, szakmai védnöke a Hajóipari Vállalkozók Egylete és autós partnere az Audi.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.