Megkezdődött az Asso Európa Kupa

A füredi assós Európa Kupán a Majthényi Szabolcs kormányozta Fantomasso kezdett a legjobban.

A füredi assós Európa Kupán a  Majthényi Szabolcs kormányozta Fantomasso kezdett a legjobban.

Vasárnaptól szerdáig  tart az assósok Európa Kupája, amelynek a balatonfüredi BYC ad otthont. A versenyre összesen 15 hajó nevezett, köztük 3 német egység – számolt be róla a hunsail.hu.

Két futam után

Az első versenynap várakozással indult. A versenyzők türelmesen időztek, kezdetben a vízen aztán a parton, arra várva, hogy a szél stabilizálódjon. Ez délután 4 óra körül be is következett.

A Füred előtti vízterületen két futamot sikerült rendezni, stabil 9-10 csomós északnyugati szélben. Rajtok elsőre sikerültek. Mindkét futamot a Majthényi Szabolcs kormányozta Fantomasso csapata nyerte: Pálffy András, Horgos Tamás Ferenc, Dr. Futó István, Csury Zoltán, Széll Péter. Az első futamban az Equilor csapata másodikként, a Picabo csapata harmadikként ért be. A 2. futamban második helyen a 100%, harmadik helyen az Equilor végzett.

Mit kell tudni az Assókról?

A hajót 1983-ban az olasz Ettore Santarelli tervezte. Azóta 151 hajó készült és mindegyik a Garda-tó partján fekvő Bogliaco kisvárosban, a Licospars-műhelyben. Ebből jelenleg körülbelül 50-60 egység vitorlázik, versenyzik vele Közép-Európában.

A vitorlaszámokat szigorúan a gyártási sorrendnek megfelelően kapják a hajók. A legtöbb hajót az őshazájában, Olaszországban találjuk.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.