Kikötők és csillagok: Felmérték a balatoni hálózatot

Csillagokkal értékelték a balatoni kikötőket: a legjobbak négyet, a legkevesebb szolgáltatást nyújtók pedig egyet kaptak – számolt be róla a Vitorlázás Magazin. A projekt a túravitorlázás elősegítését hivatott szolgálni.

Szöveg és kép: Lénárt Attila

„Még engem is meglepett, hogy milyen sok 3-4 csillagos kikötő van a Balaton körül. Eddig is sejtettük, hogy komoly fejlődés zajlott le az elmúlt években, de most már adatokkal is alá tudjuk támasztani ezt” – mondta el Dénes D. István, magazinunk korábbi főszerkesztője, aki a Magyar Vitorlás Szövetség megbízásából, egy éven keresztül végezte a hálózat felmérését.

Arccal a túrázók felé

De miért érdekli az MVSZ-t a balatoni kikötők szolgáltatásrendszere? Holczhauser András főtitkár szerint azért, mert a szövetség nagy erőfeszítéseket tett az elmúlt években arra, hogy ne csak a versenyzők szervezete legyen, hanem minél inkább nyisson a túravitorlázók felé is. Ennek ekerétben indult egy GINOP pályázatból nyert forrásokból a Vitorlázz Itthon program. Ehhez kapcsolódott a kikötők felmérése – és még sok minden más.

(A térkép forrása: vitorlazzitthon.hu)

A felmérés célja az volt, hogy összegyűjtsenek és rendezett formában a vitorlázók rendelkezésére bocsássanak minden adatot a balatoni kikötőhálózatról azzal a nem titkolt céllal, hogy mozdítsák ki a hajósokat a saját kis zugukból. Az új kikötő-térképre (amely a vitorlazzitthon.hu oldalon érhető el, hamarosan pedig egy applikáció segítségével, a telefonunkkal is velünk lehet) minden nagyobb megállópont felkerült pozícióadatokkal, elérhetőségekkel, minősítéssel. A rendszer segíti a kikötők megközelítését is, hiszen mindegyik bejáratáról panorámaképek is elérhetők az oldalon, ahol interaktív térkép is található.

Nautikai szempontok

„Alapvetően nautikai, kifejezetten vitorlázáshoz kapcsolódó szempontrendszer alapján értékeltünk”

– mondta el a minősítés munkamódszeréről Dénes D. István. Fontos szempont volt a kikötő védettsége, megközelíthetősége, a helyi szolgáltatások színvonala. A minősítési rendszert nem saját kútfőből merítették, hanem a jól bevált külföldi mintákat vették alapul, azokat igyekeztek adaptálni, bár Dénes D. szerint egyik példát sem emelhették át egy az egyben.

Az elkészült munka alapján kijelenthető: hatalmas fejlődés zajlott le az elmúlt években. A legtöbb a 2-3 csillagos, középkategóriás kikötő, de a projektvezető szerint feltűnően sok olyan is akadt, amely megkapta a maximális 4 csillagot. Azért hatalmas meglepetések nem akadtak: a felmérés során is azok bizonyultak a legjobb létesítményeknek, amelyekről eddig is nagyjából mindenki tudta, hogy jók – például a Kenese Marina Port, a THE vagy a BYC.

Kérhető új minősítés

A kevesebb csillagot kiérdemlő kikötők sem feltétlenül a szolgáltatásaik színvonala miatt végeztek gyengébb eredménnyel, Dénes D. István szerint sok kikötő azért „vérzett el”, mert nem elég védett. A felmérést rendszeresen frissíteni fogják, illetve azok a kikötők, amelyek valamilyen fejlesztést hajtanak végre, soron kívül is kérhetik az újraminősítésüket.

Kedvezménykártya vitorlázóknak

De nem csak a kikötők felmérése készült el az idei szezonra, hanem a szintén a Vitorlázz Itthon programhoz kapcsolódó kedvezménykártya rendszer kialakítása is. Holczhauser András szerint immár hozzávetőleg 80 partnerük van, amelyek az MVSz vitorlás által kibocsátott vitorláskártyák használóinak különböző mértékű diszkontot adnak. Az elfogadóhelyek listája folyamatosan bővülni, a paletta pedig meglehetősen sokszínű: borászatok éttermek, minőségi szállásadók, hajó bérbe adók egyaránt csatlakoztak már a rendszerhez. Az MVSZ főtitkára szerint valamennyi partnerük minősített és minőségi szolgáltatást kínál, csupa olyat, amit magunk is szívesen vennénk igénybe.

VM-vélemény: Szélkérdés

A túravitorlázás elősegítése mindenképpen üdvözlendő cél és rendkívül örömteli, hogy az MVSZ komoly pályázati forrásokra tett szert, amelyekből érdemi lépéseket képes tenni ennek érdekében. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a túrázást nem csak a kikötőkkel kapcsolatos információk hiánya nehezíti a Balatonon, hanem a vitorlázók ősellensége, a szélhiány is. Nem indulunk útnak a családdal, ha nem lehetünk biztosak benne, hogy estére, vagy legalább másnap estére visszaérünk a bázisunkra.

Szélről persze az MVSZ sem tud gondoskodni, de itt lenne az ideje, hogy felvessük a motorhasználati szabályok újragondolását a Balatonon. Erre utalt tavaly nyáron Litkey Farkas is, aki szerint nem lenne ördögtől való megfelelő sebességkorlátozás és más, szigorú előírások betartása mellett engedélyezni a vitorlázóknak szél hiányában motorral közlekedni a tavon. A jelenlegi szabályzás az elektromos hajókat favorizálja, hiszen azok szabadon használhatók a tavon – így hamarosan abban a helyzetben találhatjuk magunkat, hogy a vitorlás túrázást elősegítő projektek végül egy másik célközönség számára kínálnak majd előnyöket. (Ami nem baj, elférünk a tavon egymás mellet – csak nem ez a cél.)

Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mennyivel több külföldi vitorlázó nyaralna nálunk családjával hajót bérelve, ha nem fenyegetné a veszély, hogy el sem tudja hagyni a kikötője körzetét. Vagyis a vitorlás túrázást igazán biztosító, valamivel engedékenyebb motorhasználati szabályrendszer a vitorlás turizmus fejlesztésének kulcsfontosságú eleme. Lenne.

A cikk a Vitorlázás Magazin 2019/2-es számában jelent meg.

 

 

 

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.