Legyen a vendégünk a Balatonfüred Boat Show-n!

A hét végén, vagyis 2017. május 12. és 14. között rendezik meg a Balatonfüred Boat Show-t, amely a tó legújabb hajó- és vízisport kiállítása. A Dr. Bóka Istvánnak, Balatonfüred polgármesterének védnöksége alatt megrendezésre kerülő esemény a Balatonfüredi Hajógyári Kikötőben várja a látogatókat.

A Vitorlázás Magazin tiszteletpéldányával ajándékozzuk meg azokat a látogatóinkat, akik a hétvégén felkeresik standunkat és kitöltik kérdőívünket a Balatonfüred Boat Show-n. Előzetes regisztrációval a Balatonfüredi Hajógyári Kikötőben tartott hajó- és vízisport kiállítás ingyenesen tekinthető meg.

A boatshow@hungexpo.hu e-mail címen kell regisztrálnia annak, élne a lehetőséggel, hogy ingyenesen látogassa meg a ma nyitó Balatonfüred Boat Show-t. A látogatókat mintegy negyven kiállító várja hajózáshoz kapcsolódó kiegészítőkkel, szolgáltatásokkal és felszerelésekkel. Ezen kívül erős hangsúly kerül a vízi sportokra és sporteszközökre is. A füredi Hajógyári Kikötőben rendezett kiállítás remek alkalom azok számára, akik ismerkedni szeretnének a vitorlázás világával, hiszen mintegy 25 hajót lehet majd testközelből is megcsodálni, sőt a kiállítók egy része az érdeklődőket próbaútra is viszi.

Mindemellett megtekinthetők lesznek a Balaton leggyorsabb katamaránjai, melyek itt várják a Balatoni Nagyhajós Évadnyitót, ami a kiállítás egyidejű rendezvénye. Külön érdekesség lesz a két magyar óceáni evezős hajó, a Sámson, illetve a Kele.

Számos program és látványosság is helyet kap a Balatonfüred Boat Show-n. A kiállítás minden napján oktatóhajók várják a látogatókat, melyek kipróbálhatók lesznek a kikötőben. Stand up paddling jóga több alkalommal is zajlik majd, melybe a bátrabbak be is kapcsolódhatnak, szombaton pedig flyboard bemutató zajlik majd a kikötő vize felett.

A kiállításon a Pannon Lapok Társaságának kiadásában megjelenő piacvezető kiadvány, a Vitorlázás Magazin is saját standdal várja az érdeklődőket. Minden kedves látogató, aki szán ránk pár percet, hogy kitöltse a magyar vitorlásélettel és magazinunk tartalmával kapcsolatos kérdőívünket, egy-egy tiszteletpéldányt kap az exkluzív újságból.

A Balatonfüred Boat Show május 12. és 14. között vár minden érdeklődőt Balatonfüreden a Hajógyári Kikötőben. A belépés regisztráció esetén ingyenes, melyet a www.boatshow.hu oldalon lehet kitölteni. További információ a kiállításról a kiállítás honlapján vagy a www.facebook.com/budapestboatshow oldalon található.

A Balatonfüred Boat Show stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, a Balatoni Hajózási Zrt., és a Balatonfüredi Hajógyári Kikötő, médiapartnere a Vitorlázás Magazin..

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.