Fejlesztések a csúcson

Ma már nem elég egy csúcskategóriás hajó a Kékszalag-győzelemhez, a csapatok között olyan fejlesztési verseny zajlik, mint a Forma-1-ben. Ezt jól mutatja a tavalyi szalagra egy AC45-öst nevező RSM2 csapat példája is: a fiúk alaposan átszabták az Amerika Kupás hajót az idei megmérettetésre – elárulták, hogyan.

Szöveg: Simon István Képek: Novák Mari

Csapatszellem, vidámság és óvatos optimizmus. Ez a három dolog sütött az RSM Sailing Team Hungary legénységéről, amikor leültünk beszélgetni a keszthelyi TVSK kikötőben, a Pünkösdi Regatta második napja után. „A rajt után nem sokkal a Black Jack lement délnek, mi pedig maradtunk az északi sávban. Amíg Rolandék (Gäbler) megtalálták a szelet, mi sokáig csak vártunk rá” – meséli Vándor Róbert kormányos, ahogy lelép az RSM2 fedélzetéről. „A nap végén nagyot hajráztunk, sikerült megelőznünk Kaiser Kristófékat, így elégedett vagyok a második hellyel.” „De holnap megcsípjük őket!” – teszi hozzá mosolyogva Lange Péter.

Egységben az erő
Ez a pimasz őszinteség jól mutatja az csapatnál uralkodó hangulatot: mindenki vidám és dinamikus, süt róluk az összeszokottság. Az RSM2 május végén megnyerte a Mihálkovics Kupát, majd nagy csatában második lett a Pünkösdi Regattán. Vajon milyen reményekkel vág neki a csapat a Kékszalagnak?

„Többször voltunk már negyedikek a Szalagon, most már végre szeretnénk a dobogóra állni” – mondja Kalocsai Zsolt „Kacsa”, a hajó tulajdonosa. Ha felmérjük a hajón és a legénységben végrehajtott változtatásokat, erre minden esélyük megvan.

Míg a tavalyi év arról szólt, hogy kitapasztalják a hajó tulajdonságait, az idei már arról, hogy optimalizálják a teljesítményét. Ehhez pedig nem volt elég megszokni és kiismerni a hajót, rengeteg kisebb-nagyobb átalakításra is szükség volt. A hosszához képest az AC45-ös ugyanis keskeny hajó, ami az alsó széltartományban könnyen egy talpra áll. Ez persze (a kisebb nedvesített felület miatt) egy darabig előnyt jelent, egy idő után viszont kezd hátránnyá válni.
„Tavaly még trapézolnunk kellett, de a hajó keskenysége miatt állandóan ereszteni kellett a vitorlákat, így kisebb vitorlafelülettel mentünk” – mondja erről Lange Péter, aki a fedélzeten a vitorlákat kezeli, a hajóról leszállva pedig a logisztikáért és marketingért felel.

„a tavalyi év arról szólt, hogy kitapasztalják a hajó tulajdonságait, az idei már arról, hogy optimalizálják a teljesítményét”

Csodabogár a fedélzeten
Noha az AC45-ös eredeti formájában képes lenne „repülni” a víz fölött, de a Balatonra jellemző gyengeszeles versenyek miatt a csapat eleve úgy döntött, hogy optimálisabb nem repülő üzemmódban használni.

„Ez a hajó egy bizonyos széltartományban tud csak jól menni, mi viszont nem akartunk korlátozott hajót. Egy minden körülmények között bevethető „all-rounderre” volt szükségünk, hogy bármilyen szélben tudjunk hozni egy jó tempót” – mondja Bali István. Ő a csapat csodabogaraLtöbbek között) Dubajban szerzett hajóépítői tapasztalatokat. A csapat előző hajóját, a GC32-es katamaránt (az RSM-et) eredetileg ő maga építette, így hazatérve felkereste a csapatot. Megmutatta az ötleteit, fejlesztéseit a csapatvezetőnek, Kalocsai Zsolt pedig erre állítólag „bevonta” az útlevelét, mondván: „Te innen nem mész sehova, csak velünk!”. Kinevezték boat captainnek. Azóta ő, illetve vállalkozása, a Bali Racing gondoskodik a csapat szervizhátteréről és a hajó fejlesztéséről.

Újdonságok garmadája
Az Amerika Kupa-résztvevő japán csapattól vásárolt AC45-ös számos átalakításon esett át az elmúlt két évben. Újdonsága a korábbi merevszárnyas megoldást felváltó, 23 méteres, enyhén hajlított árbóc (eredetileg Pauger), valamint az orrsudár és az árbóc stágolása és merevítése. Nemcsak, hogy megtoldották 3,5 méterrel az orrsudarat, meg is erősítették azt – így nem csak nagyobb vitorlákat lehet felhúzni rá, de jobban is fogja bírni a terhelést, mint tavaly, amikor gyakorta óvniuk kellett ezt az elemet. Felszereltek egy köztes forstagot is, amelyhez egy második rollrendszer kapcsolódik, így pillanatok alatt tudnak vitorlát váltani (kisebbet hzúzni), ha a szélviszonyok változnának.

Az RSM2 top génuájának felülete 90, a grószé 180 négyzetméter, az összvitorlafelület így mintegy 300 négyzetmétert tesz ki. Idén felkerült egy top jib is, ami a code zero és a hagyományos jib közötti átmenet lefedésére szolgál. „Akár egyszerre is tudjuk használni a két jibet, de szükség esetén nagyon gyorsan le is tudjuk cserélni őket” – mondja Lange Péter.

„Nemcsak, hogy megtoldották 3,5 méterrel az orrsudarat, meg is erősítették azt – így nem csak nagyobb vitorlákat lehet felhúzni rá, de jobban is fogja bírni a terhelést, mint tavaly”

Trapéz helyett vízballaszt

A másik komoly innováció a hajó jobb stabilitását szolgáló új vízballaszt-rendszer, amit a Bali Racing a Dubajban szerzett tapasztalatok alapján fejlesztett ki.
„Egy 296 literes vízballaszt rendszert kell elképzelni. A hajótestbe épített dugattyúházban van egy dugattyú, ami menet közben lemerül a víz alá. A menet közben keletkező felhajtóerőt felhasználva a belső tartály megtelik vízzel. Amikor a tartály megtelt, a szelepet megfordítjuk hátrafelé, így kiszívja onnan a felesleges vizet” – magyarázza Bali István.

Személyi változások

Bali István mellett idén egy másik fiatal, de tapasztalt vitorlázóval, Margitics Botonddal is erősített a csapat, aki– többek közt – vitorlás edzőként dolgozik a BS Fűzfő kikötőben.
„Mindketten nagyon szorgalmasak, maximális alázattal dolgoznak a csapat sikeréért. Fontos, hogy nemcsak csapattársak, de barátok is vagyunk. Ez megkönnyíti az edzéseket, a közös vitorlázást” – mondja Kalocsai Zsolt csapatvezető.

Tudományos csapatmunka

A Black Jack mellett az RSM Sailing Team volt az első két csapat egyike, amelyek megállapodtak a magyar fejlesztésű AIRMONIQ telemetriai rendszer fejlesztőjével. Cél az, hogy a rendszer használata során szerzett tapasztalatokat „visszaforgassák” a fejlesztésbe, így július közepére, a Kékszalagra egy ütőképes csapatkoordinációs rendszerrel álljanak elő.
„Először január végén, a Budapest Boat Show előtt találkoztunk Németh Gáborral, az AIRMONIQ fejlesztési vezetőjével. Bemutatta a rendszert és annak előnyeit, így nem sokéig kellett győzködnie, mennyit nyerhetünk annak használatával” – meséli Kalocsai Zsolt. Fontos feltétel, hogy a BMG kalibrációja stimmeljen, ebben is segített a magyar cég.
„Április vége óta amikor csak lehet, kint vagyunk a vízen. A Mihálkovics Kupán és a Pünkösdi Regattán már sokat csiszoltunk a kalibráláson, de indulni szeretnénk a (lapzártánk után, június közepén megrendezendő) Ezüstszalagon is, hogy tökéletesítsük a rendszer működését” – teszi hozzá a csapatvezető.

Az AIRMONIQ rendszer használatával többek közt meg tudjuk mondani azt, hogy milyen szélhez milyen vitorlaszett az optimális választás. Nagy előnye továbbá, hogy minden adathoz már a hajón, verseny közben hozzájutunk egy mobileszköz segítségével. Tervezzük, hogy a Kékszalagra két kijelzőt is felszerelünk majd a bummra, így még könnyebb lesz leolvasni az adatokat. Ezzel azt is megtehetjük, hogy a Kékszalag előtt a GPS-adtok segítségével belőjük a bóják pontos pozícióját, ami nagy segítség lesz számunkra a navigációban. Noha az AIRMONIQ komoly algoritmusok alapján működik, a használata viszonylag egyszerű. „Kacsa” szerint leginkább egy Apple-termékhez hasonlít. „Talán annyiban vagyunk lemaradva a Black Jack mögött, hogy ők régebb óta használják az AIRMONIQ-ot” – jegyzi meg.

Kalkulációi szerint a rendszerük jelenleg 70-75%-os pontossággal működik, de az RSM2 így is remek tempót, jó eredményeket ért el a szezon első versenyein. Mindezek alapján az RSM Team Hungary célkitűzése, a dobogóra kerülés a Kékszalagon egyáltalán nem irreális elképzelés.

Az RSM Sailing Team Hungary csapata
Kalocsai Zsolt „Kacsa” – csapatvezető
Fekete András – taktikus
Vándor Róbert – kormányos
Bali István – boat captain, trimmer
Lange Péter – trimmer (grósz shot, fock, top génua) és marketing
Margitics Botond – bowman, trimmer
Horváth Péter – kísérő motoros, logisztika

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.