Berecz Zsombor harmadik a világranglistán!

Eddigi legjobb pozíciójában áll a Wold Sailing nemrég közzétett, legfrissebb világranglistáján a magyar világbajnok finnes.

A World Sailing (WS) legutóbb január 29-én tette közzé az olimpiai hajóosztályok világranglistáit. Ezek közül a finn dinghy osztály ranglistáján található a legjobb helyezés: a 2018-as világbajnok Berecz Zsombor a 3. pozícióban tartózkodik . Ez egyben a magyar finnes eddigi karrierjének legjobb helyezése is.

A mostani pozícióba már beleszámítanak a tavaly késő őszi kitűnő eredmények is: az enoshimai előolimpia megnyerése és a világkupa 2019/2020-as szezonjának ugyanitt megrendezett nyitófordulóján elért 5. helyezés és az idei, Melbourne-i világbajnokság bronzérme is.

A világranglistát a tavalyi vébé ezüstérmese, a holland Nicholas Heiner vezeti, a második pedig Bereczével azonos pontszámmal a 2017-ben Balatonföldvári rendezett Gold Cup győztese, a svéd Max Salminen, akimnár ugyancsak állt az első helyen. Berecz mögött az első százban nyolc olyan versenyző tartózkodik, akik már vezették a világranglistát. A magyar finnes az előző közzététel óta nagyot, 11 helyet lépett előre, akkor ugyanis a 14. volt.

A többi magyar élversenyző a december 11-i világranglistához képest jellemzően pár helyet rontott a pozícióján, kivéve a férfi 470-es osztályban hajtó Gyapjas Balázst és Gyapjas Zsombort, akik a legújabb listán is tartják a 18. pozíciót (az ő eddigi legjobbjuk 13. helyezés). A laser radialban versenyző Érdi Mári a 6-ról a hetedikre módosított (az eddigi legjobb helyezése 3. volt), laser standardban pedig Vadnai Jonatán a 25. (korábban 23. volt, ami egyben a legjobb pozíciója is), testvére Benjamin pedig a 33-ra lépett vissza a 27. helyről (legjobbja 17. volt).

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.