Az RSM nyerte a Kékszalagot

Évekig készültek rá, keményen dolgoztak és rengeteg kudarcot éltek meg, de végül feljutott a csúcsra az RSM: Vándor Róberték nyerték az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat.

A dobogóval sokszor kacérkodtak már a Kékszalagon, de még sosem állhattak fel rá az RSM csapat tagjai – egészen mostanáig. Vándor Róbert csapata Siófoknál állt az élre, és többet nem is vesztette el a vezetést. Volt olyan pillanat, amikor több mint fél órával voltak a rendszeresen változó üldözők némelyike előtt, és volt, amikor úgy tűnt (a végén, Tihanynál), hogy hajszálon múlik csak a győzelem. De végig kitartottak, és hajnali 2 óra 52 perckor átszelték a füredi célvonalat és megszerezték a már régen áhított szalagot.

„2010 óta erre vártunk, nagyon szerettünk volna dobogóra kerülni. Végig tudatosan vitorláztunk, megvolt a sebességünk, jó ritmusban voltunk a mezőnnyel, a széllel és mindennel. Ma minden jól ment, békében, gyártottuk a taktikát, mindent megtanácskoztunk, és együtt értük el ezt az eredményt. Kenese után már éreztük, hogy kezdünk elnyúlni, nagyon szép előnyt kovácsoltunk, de aztán mindenki utolért bennünket és nagy küzdelem volt Keszthelynél. Visszafelé volt még néhány visszaesés, de mindig vissza tudtunk jönni” – mondta a győztes csapat kormányosa a befutó után az M4 Sportnak nyilatkozva.

A második helyen a New Black Jack, a harmadikon az MKB-Prospex Team ért célba.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.