Lady Gita – Úszó nyaraló a szomszédból

Nem feltétlenül kell a világ végére utaznunk, ha egy igazán elegáns luxushajón szeretnénk nyaralni – a szomszédos Horvátország kikötőiben is akadnak káprázatos csodák. Például ez a remek úszó nyaraló, a Lady Gita.

Ha valamelyik hajó technikai leírásában azt olvassuk, hogy 77 négyzetméter, óhatatlanul a vitorlafelületre asszociálunk – lássuk be, balatoni mértékkel nézve az már egyáltalán nem csekélység. A szomszédos Horvátországban található Lady Gita kétárbócos luxusvitorlásnak azonban nem a vásznai, hanem a szalonja ekkora. Erre mondják, hogy sokan ennél kisebb lakásban élnek…

A hajó belvilága sokkal inkább emlékeztet egy elegáns szállodára, mint sem egy vitorlás hajó belterére

Az alapból legalább heti hatvanezer euróért bérelhető 49 méter hosszú hajó csupa lenyűgöző méretadattal rendelkezik: a flybridge például még a szalonnál is nagyobb, mintegy 88 négyzetméteres. De még a legkisebb hálószobája is 15 négyzetmétert tesz ki, a legnagyobb pedig 27,5 nm-es adatával simán összemérhető egy pesti garzonnal… Hálókörletből összesen hat található a hajón, mindegyik dupla ággyal és saját fürdőszobával rendelkezik. A 12 utas kényelméről pedig a 8 fős személyzet gondoskodik, igazi szállodai ellátást biztosítva a fedélzeten.

Természetesen a hajó nemcsak roppant tágas, hanem méreteihez illőn felszereltséggel is rendelkezik. A hab a tortán a flybridge hátsó traktusába integrált kerek jacuzzi, ahonnan remek kilátás nyílik a környező panorámára. A szkipper munkatere igazi luxus-élettér, hiszen a kormányállás mögött elegáns napozóterasz terül el, ahol akár 15 ember is komfortosan helyet foglalhat – így a kapitány egyáltalán nincs elvágva az út során a társaságától.

A szkipper munkatere igazi luxus-élettér, hiszen a kormányállás mögött elegáns napozóterasz terül el, ahol akár 15 ember is komfortosan helyet foglalhat

A hajó belső kialakítása is fényűző: világos színű plüss kárpit székei és kanapéi, illetve a sötét faburkolatok kombinációja egy elegáns hotel belvilágát idézi, elfeledtetve az utasokkal, hogy hajón töltik szabadidejüket. Persze azért vízi játékszerekből sincs hiány: a hajóhoz tartozó kísérőmotoros bárkit elvisz egy vízisí-körre, de lehet banánlovagolni, wakeboardozni, kneeboardozni és sznorkrellezni is, továbbá van a hajó garázsában kajak, SUP-deszka és 3 paddleboard és még komoly horgászfelszerelés is. Ugyan mi kell még a tökéletes tengeri nyaraláshoz?

A hab a tortán a flybridge végébe integrált méretes jacuzzi

A kétárbócós 49 méteres hajó nem éppen száguldásra termett, de úszó nyaralónak kiváló

Maga a hajó nem éppen a száguldásra termett, 8 csomós maximális vitorlázótempójával nem igazán rúghat labdába sportosabb kategóriatársai mellett. De ez nem is feltétlenül baj, hiszen a 2019-ben vízre bocsátott csodahajó 8,7 méteres szélességével és nagyon magasra helyezett súlypontjával egyértelműen kényelmes kirándulásokra, nem pedig versenyekre termett. Arra pedig kiválónak tűnik.

A fürdőplatformra elegáns lépcsősor vezet le – a víz fölé nyíló plató valóságos stégként funkcionál

Műszaki adatok – Lady Gita
Teljes hossz: 49,26 m
Vízvonalhossz: 48,8 m
Max. szélesség: 8,67 m
Kabinok száma: 6
Utaslétszám: 12 fő
Személyzet: 8 fő

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.