Pink Gin, az eklektikus csoda

Mi az: rózsaszín és úszik? Nem, nem a flamingó. Hanem a Judel/Vroljik & Co rózsaszín csodája, a világ legnagyobb karbonszálas testű szlúpja, a Pink Gin VI. Persze, csak a neve és a génuája rózsaszín, és nem is ez a legérdekesebb benne…

Szöveg: Vitorlázás Magazin, Fotó: Baltic Yachts

Az előző lapszámunkban bemutatott Ngoni után nem is választhattunk volna sokkal inkább különböző hajót, mint a Pink Gin VI. Pedig nem kellett messze mennünk érte, hiszen ez a sokkoló jacht is a Baltic gyár terméke. Ezzel véget is minden hasonlóság a két hajó között, hiszen a fegyvernek tervezett Ngonival szemben a Pink Gin VI olyan, mintha most elevenedett volna meg Lewis Carroll, az Alice Csodaországban írójának egy elfeledett könyvéből. Bár a hajó teste formájával és anyagválasztásával egyaránt a jövőt idézi, beltere korszakok és stílusok üde kavalkádja, az eklektika csodája.

A minden porcikájában artisztikus belső dizájn láttán talán nem is hinnénk, hogy a hajó tulajdonosa nem művész – hanem éppenséggel mérnökember. Hans Georg Näder több mint száz szabadalom birtokosa, a berlini központú Open Innovation Space kutatói agytröszt tulajdonosa – és nem mellesleg 2013 óta a Baltic hajógyár többségi részvényese is. A Judel/Vroljik & Co. tervezőiroda tehát a kivitelező cég vezetője számára, annak pontos intenciói szerint álmodta meg a különleges hajót.

Az eredetileg 50 méteresnek szánt Pink Gin a menet közben jelzett újabb és újabb igények mentén nőtt egyre nagyobbra, végül 53,9 méteres lett.

„Elég sokat változott a terv az asztalunkon. Eredetileg például szó sem volt a hajótestből nyíló rakodórámpáról vagy a kapitányi kabin erkélyéről. Ez mind a munka közben jött” – mesélte Ralf Vroljik a Boatinternational-nak. Először csak az jutott eszükbe, hogy milyen értelmetlen dolog mindent, amit fel kell vinni a hajóra daruval felpakolni a tattra, aztán onnan lecipelni a test mélyére. Miért is ne lehetne azon a szinten rámolni, ahová a dolgok amúgy is kerülnek majd? Erre tervezték be a tisztán karbonszálas hajótestbe a méretes oldalsó, lenyitható rakodóajtót. És ha már a hajó egyik oldalába beépítettek egy ilyet, akkor miért ne lehetne a másikra is? Így lett lenyitható erkélye a master kabinnak. Ez a két szerkezet azonban jelentős többletsúlyt jelentett, ezért aztán kicsit beletoldottak a hajó hosszvonalába… Így nőtt, növekedett szépen minden új ötlettel a hajó.

Az eklektikus belső teret az angol Design Unlimited tervei alapján rendezték be, így alighanem tőlük kellene megkérdezni, hogy vajon milyen tudatmódosító szerek hatására képzelhet el bárki is ilyennek egy hajót belülről. A tulajdonosnak mindenesetre tetszett a meghökkentő lakberendezés, még a bordói kárpitozású kanapé is, hiszen Nader lazításra használja a hajót. „Én nem jógázom, vörösbort iszom, ha otthon vagyok” – fogalmazta meg hitvallását, amely egyben a hajó képzeletbeli prospektusának mottója is lehetne.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.