Katalógus: Bavaria C38

Rövid kivonat ízelítőül a Vitorlázás Magazin Hajókatalógus Extra Különkiadványából – egy a 175 hajóbemutató cikk közül.

A C42-es után másodikként érkezett a Bavaria modelloffenzívájának során a C38-as, amely jelentős mértékben a nagyobb hajón alapul. A méretes V-orr, a vízvonal feletti élek, a hatalmas kokpit, a nem keskenyülő far és a letisztult vonalvezetés ugyanannak a Maurizio Cossuttinak a műve, aki a 42 lábas Bavariát is rajzolta.

Bár a hajó hossza egy méterrel rövidebb, mint a C42-esnek, a far viszont csak 31 centiméterrel keskenyebb, vagyis a kokpit mérete sem zsugorodott számottevően. A grószból és önváltó fokból álló alapvitorlázat méretezésekor is arra törekedtek, hogy osztályelső értéket, és ezzel járó sportos vitorlázási tulajdonságokat érjenek el. A két vászon összfelülete a majdnem 19 méter magas árbócnak köszönhetően meghaladja a vetélytársak vitorlafelületét.

A szalon hatalmas, ami nem véletlen, hiszen a C38-as építőelemeinek 94 százaléka egyezik a nagyobb hajóéval. A térérzetre sem lehet panasz. A kihajtható ebédlőasztal körül akár nyolcan is elférnek, az állómagasság pedig az egész hajóban 1 méter 90 felett van; a vizes blokkban például egy centi híján két méter a belmagasság. A fekvőhelyek is méretesek: hátul 1,50 széles és 2 méter hosszú az ágy, az orrkabinban azonos hosszúságnál 1,73 széles a heverő. Akinek még több alvóhelyre van szüksége, az rendelhet dupla hátsó kabint, és ha még ez sem elég, akkor a szalon étkezőasztalát is megrendelheti lesüllyeszthető kivitelben.

Műszaki adatok

Hossz: 11,38 m

Vízvonalhossz: 10,28 m

Szélesség: 3,98 m

Merülés: 2,05/1,65 m

Tömeg: 9070/9320 kg

Max vitorlázat: 81 m2

További 174 hajó bemutatójáért keresd a Vitorlázás Magazin Hajókatalógus Extra különszámát a Rely/Inmedio újságárusoknál, vagy rendeld meg itt!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.