címke: Fa Nándor

2 éve
A magyar America’s Cup csapat létrehozásának ötletét hangsúlyozottan gondolat-kísérlet jelleggel nekiszegeztük a magyar vitorlás sport három talán legeredményesebb alakjának. Az olimpiai Finn dingi osztályban világ- és kétszeres Európa-bajnok Berecz Zsombornak, a Repülő Hollandiban tizenháromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok Majthényi Zsombornak és természetesen az ötszörös földkerülő, szólóvitorlázó, Vendée Globe 5. és 8. helyezett Fa Nándornak.
3 éve
Szívszorító élmény volt. Az éjszakai sötétben, ködben, nagy hullámok közepette, számtalan kis világító motoros kíséretében bukkantak fel a hajók. A kikötőcsatorna mellett végig, ahol egyébként több százezer ember köszönti ovációval, dudaszóval a célbaérkezetteket, idén, a járványveszély miatt köztársasági elnöki engedéllyel, négy méterenként fáklyások fogadták a hajókat – számolt be Fa Nándor a Vendée Globe befutójáról a hunsail.hu-nak.
4 éve
Lillik Ákos nyerte a szeptember utolsó hétvégéjén rendezett egyszemélyes, 160 kilométeres Balatonkerülőt a Nelson Flottalízing nevű hajóval, 16 óra, 4 perc, 54 másodperces idővel.
5 éve
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja lett Fa Nándor, az MVSz tiszteletbeli elnöke.