A Mályi-tó mellett szereztem egy kalózon némi vitorlázási ismeretet – meséli vendéglátónk. Akkor nem kötött le, később elcsábított a szörf. Egy délután Almádit vettem célba. Elsöröztük, beszélgettük az időt a barátokkal, egy szál fürdőnadrágban ottragadtam éjszakára. Egy srác felajánlotta kis vitorlását szállásul – akkor, 1990 nyarán ébredtem először a víz ringására, kacsák hangjára a Balatonból előbújó Nappal. Kétség nem fért hozzá: nekem is kell egy hajó.
Egyszer a kikötőben szóba elegyedtünk egy német férfival, megemlítette, hogy eladó a vitorlása. Mondta az árát – annyi pénz a világon nem volt. Délután hívtak a tévéből, hogy indul egy sorozat, vállaljam a főszerepet. Rábólintottam, és gázsiként megkértem a hajó árát. Természetesen nem kaptam meg, de a háromnegyedét sikerült kialkudni. A német elfogadta, hogy a fennmaradó részt később fizetem, addig közösen használtuk, így elleshettem a 6,5 méteres hajó kezelésének fortélyait. Attól kezdve májustól szeptemberig a Tréfin éltem.
Aztán Tréfiből Jokey lett Sokan kérdezték, miért ütöm be állandóan a fejem, miért bujkálok, miért nem cserélem nagyobbra??! A Jokey tervezését magyar szakemberekre bíztam, kitűnő munkát végeztek, ez a TOP 34-es amilyen szép, olyan gyors. Jó széllel akár 8 csomóval, vagyis 14 kilométeressel sebességgel is képes hasítani a vizet. Ez a hajó egy komplett lakás. A fedélzetről létra vezet a kb. 10 négyzetméteres nappali-gardrób-ebédlő-konyhába. A belső tereket én terveztem, a keresztben elhelyezett asztal optimálisan osztja a helyiséget, a szélen futó beépített szekrények nyújtják a perspektívát.
Szemben a hálóm, amit a szakzsargon fuchs, azaz rókalyuk néven emleget, a lejárattól jobbra is, balra is szoba, mindegyik oldalát padlószőnyeg béleli. Megszoktam a szűk helyet, egy vitorláson mindig bujkálni kell.”
Forrás: lakaskultura.hu
