A korábbi 13 helyett immár „csak” kilenc vitorlával vághattak neki az útnak a Vendée Globe indulói. A kilenc ugyan elég soknak tűnik, átlagos balatoni hajósnak ez akár két évtizedig is elég lehet, a különleges versenykörülmények között viszont egyáltalán nem sok. Olyannyira, hogy jó néhány vászonnak kettős vagy hármas funkciót is szánnak.

Szöveg: BalázS Viktor, Csepregi Panka Fotó:  DPPI

Néggyel kevesebbet, már csak kilenc vitorlát vittek magukkal a 2016/2017-es Vendée Globe versenyzői. A vitorlák számának csökkentése két célt szolgált: megkönnyíteni a skipperek dolgát és faragni egy kicsit a költségeken.

A megmaradt kilenc vitorlából a legextrémebb körülmények között csak kettőt használnak a Vendée Globe versenyzői, mégis a másik hétnek is van szerepe abban, hogyan megy éppen a hajó. Azok ugyanis mozgatható ballasztként funkcionálnak, a skipperek rámolják őket át az egyik oldalról a másikra, hogy a maguk mázsás súlyával hozzájáruljanak a dőlés csökkentéséhez. Ez nem is olyan kis mutatvány, mint gondolnánk, az út során akár több százszor is oldalt cserélnek a használaton kívüli vásznak.

A nélkülözhetetlen J2-es

Persze a kiegyensúlyozó szerep sem mellékes, mégis sokkal fontosabb azoknak a vitorláknak a funkciója a hajó optimális haladása szempontjából, amelyeket éppen használnak a versenyzők. Lássuk hát, miből is választhatnak!

A két legfontosabb a grósz és a J2-es kódjelű orrvitorla. Ezeket használják a legtöbbet, és talán ezek sérülése lehet a legnagyobb probléma a skipperek számára. A 280 négyzetméteres grósz felülete csökkenthető, többnyire három (néhány versenyzőnél négy) reff-sorral is rendelkezik, így szükség esetén a szél erejének függvényében viszonylag egyszerűen kurtítható. A nagyvitorlát a kikötőből kihajózva felhúzzák, és szerencsés esetben az út teljes hosszán át a helyén marad – persze, hacsak meg nem sérül. A J2-es esetében a „J” kódjel az angol „jib” rövidítése, ami orrvitorlát jelent, míg a szám azt jelzi, mennyire hátra, melyik árbócmerevítő drótkötélhez pozícionálták a bekötési pontját. A Vendée-hajókon összesen öt bekötési pontot alakítottak ki, beleszámítva az orrsudár végét is – arra azonban csak a hátszeles vitorlákat rögzítik, míg a J2-es az orrnál lévő vitorla betekerőhöz és a forstághoz csatlakozik. A J2-es második legnagyobb orrvitorla, ezt használják a legtöbbször az út során. Ez egy hozzávetőleg 100 négyzetméteres, alapvetően lapos (vagyis nem öblös) típusú vitorla, az orrvitorlák közül az egyetlen, amely latnis, azaz merevítőkkel felszerelt. Ez a vitorla mindig a helyén van – még ha betekerve is –, széles tartományban, 45-120 fokos szélszögben használják a versenyzők.

Bőszeles vitorlák

Hátszelezéskor a hatalmas színes ballonra emlékeztető spinakker a leglátványosabb, egyszersmind legnehezebben használható vitorla, hiszen nem lehet a többihez hasonlóan felcsavarni, így nehéz megszabadulni tőle, ha le kell szedni. (Tegyük hozzá: a versenyzők jó része meg is akart szabadulni tőle, és sokan úgy vélik, hogy a foileres hajók egy szép napon majd tökéletesen meglesznek ezek nélkül, de egyelőre a spinakkerek még a készlet részei maradtak.) Felülete 400 négyzetméter, amely kosárlabda pályányi felület. A vitorlát az orrsudár végéhez rögzítik, és 5-25 csomó közötti széltartományban használják.

Hasonlóképpen nagy a 300 négyzetméteres gennaker, amely valójában egy aszimmetrikus spinnaker, ahhoz nagyon hasonló körülmények között használják. Betekerhető, 15-30 csomós szélben, 120-160 fokos széltartományban vitorláznak vele.

A kis gennaker felülete csak 200 négyzetméter, erősebb szélben váltanak rá, de kettős funkciója van: code zeróként a szél felé vitorlázva is használják kisebb szelekben. Korábban erre külön vitorlát vittek magukkal, de ebben az esetben viszonylag egyszerűbb volt összevonni a funkciókat némi vitorlatervezői bravúr alkalmazásával.

Orrvitorlák

A J1, más néven Solent a leghosszabb árbócmerevítőn fut fel egészen az árbóc tetejéig. Lapos vitorla, amit kifejezetten préseléshez használnak, azaz ahhoz, hogy minél közelebb vitorlázzanak arra az irányra, ahonnan a szél fúj. 140 négyzetméteres mérete másra is alkalmassá teszi: 10-15 csomó között jobban kiengedve 120-130 fokra is vitorláznak vele. A J3 a legrövidebb forstágra szerelt fock, az orrvitorlák között a legkisebb felületű, mindössze 50 négyzetméteres. 10 csomós szél felett félszéltől hátszélig használják. Eredetileg ez töltötte be a viharfock szerepét, amit csak nagyon erős szélben használnak, de valójában szélesebb körben alkalmazható, mert egy másik orrvitorlával együtt szokták felhúzni. Kombinálható a J1-gyel és a gennakerek bármelyikével. Korábban hasasabbra készítették, ma már laposabb vitorla, amely az áramlást közvetlenül a grószra vezeti. A nyolcadik vitorla a rikító narancssárga viharfock, amire remélhetőleg sosincs szükség. A színét nemzetközi szabályok határozzák meg, ahogy azt is, hogy nélkülözhetetlen a hajón. Ennek ellenére az esetek túlnyomó részében zsákban marad, mert nagyon erős szélben is szívesebben vitorláznak reffelt grósszal és J3-mal.

A kilencedik vitorla akár egyfajta titkos fegyver is lehet, és nem könnyű a döntés a Vendée Globe vitorlázói számára, hogy mit válasszanak. Vajon egy könnyűszeles cirkálásra tervezett code zerót jobb magukkal vinni, vagy valamit, amit erősebb szélre terveztek? Végül a nélkülözhetetlen J2 ikertestvére került fel a hajókra, amely annál jóval alkalmasabb a déli óceánok hátszeleire. Nagyon tartós vitorla, a Csendes- és az Indiai óceánon végig fent szokott lenni, amivel ráadásul megkímélik a jolly joker J2-est, amire nagy szükség van a Horn-fok után. (A Vendée Globe hajóknak nincs génuájuk, mert ezeknél az outrigger riggeken nem lehet hátravinni az alsóélt.)

Egy Imoca 60-ason nem olyan könnyű vitorlát cserélni, mint egy családi túravitorláson. Minden orrvitorla 50-70 kg közötti súlyú, de akár 100 kg is lehet a felszerelésekkel, hiszen csigák, kötelek is tartoznak hozzá. Rendkívül megterhelő művelet, és órákon át tart, a végrehajtása közben pedig akár több mérföldet is haladhat a hajó rossz irányba.