Sport
Nemrég volt a Spirit of Hungary Team tájékoztatója Les Sables d'Olonne-ban, ahol elmondták hogy a legfrissebb számítások szerint holnap 10-12 óra között várható a befutó. Fa Nándi már kevesebb, mint 300 mérföldnyire jár a céltól. A befutót nehezíteni fogja az előző napok viharos időjárása miatt kialakult hullámzás, amely a befutó idejére kb 5-6 méteres lesz a célzónában. A vendégek folyamatosan érkeznek, Nándi fogadására, többek között megérkezett Kollár Lajos az MVSZ elnöke is, aki korábban elmondta: nagyon nagyra tartja Nándi teljesítményét, és nem csak a szövetség elnökeként, hanem magánemberként is tisztelettel szeretne adózni előtte.
Alig több, mint két évtizede a vitorlás világ elképedésére egy tengeri óriáskatamarán csapatának sikerült 80 napnál egy órával rövidebb idő alatt körülvitorlázni a Földet. Ma már egytestű hajóval és egyedül vitorlázva is elérhető ez. Négy évvel ezelőtt is 78 nap alatt teljesítette a Vendée Globe kört Francois Gabart. Az akkor 3 és fél órával utána, a második helyen célba érkező Armel Le Cléac’h most ezt a csúcsidőt faragta meg csaknem négy nappal rövidebbre.
Kövess minket a Facebookon!

- Modern ötletek egy praktikus fürdőszoba kialakításához
- Hogyan használják a márkák az ügyfél-visszajelzéseket termékeik és szolgáltatásaik fejlesztésére
- Hogyan válasszunk kényelmes kanapét?
- Wellness és termálfürdők a Balaton közelében
- A röplabda, mint a mozgásszegény életmód leküzdésének egyik módja
- Női futócipők kezdőknek: hogyan kell kiválasztani?
- Karbonlábnyom és innováció: A zöldebb kartondoboz gyártás útjai
- Útmutató az aktív szabadidős ruházathoz: túrázás, kerékpározás, vízisport