Sport
Lapzártánkig sajnos még csak az előselejtezők és az első középdöntők zajlottak le a 45. Louis Vuitton Amerika Kupáért folytatott végső küzdelemsorozatban Bermudán. Ezek azonban máris érdekes eredményekkel szolgáltak, és azt mindenképpen előre jelzik, hogy nincs papírforma, szinte bármi megtörténhet, és simán születhet meglepetés. És persze a sebesség is egyre csak nő… Elemzésünkben összefoglaljuk mindazt, amit az első hat versenynap alapján tudni lehet és érdemes.
Csaknem 250 hajó vett részt az idei, immár harminchatodik TVSK Pünkösdi Regattán. A Kékszalagot követően ez a második legtöbb vitorlázót megmozgató nagyhajós túraverseny Magyarországon. Több mint 1000 versenyzőt neveztek be, akik az első napon a Balatonföldvár-Keszthely között küzdöttek, azért, hogy a gyenge szélben az esti 19 órás időlimitig befussanak.
Nagyszerűen sikerült a jövő évi Dragon Európa-bajnokság főpróbája, azaz az idei Dragon Országos Bajnokság, amelyet a május utolsó hétvégéjén rendeztek meg. A bajnoki címet a Nyári Mikulás (Gömbös Lóránd, Horgos Tamás, Majthényi Mátyás) nyerte meg, s ezzel Gömbös Lóránd kormányosként ötödször lett magyar bajnok.
Kövess minket a Facebookon!
- Tour de Hongrie – Peter Sagan: örülök, hogy itt lehetek és hogy országúton versenyezhetek
- Lovagi bemutató és élménykovácsolás a veszprémi Gizella Napokon
- Halőrök próbáltak segíteni egy balatoni horgászon
- Újra kifogták a Bütykös nevű balatoni óriáspontyot – most épp 33,5 kilogramm
- Balatoni programok a május 11-12-i hétvégére
- Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál
- Kivételes hely a Balatonalmádi járás, ott az elsődleges bevándorlás jellemző