Sport

Igencsak emlékezetes versenyként marad majd meg a nagykönyvekben a 73. Sydney-Hobart. A Wild Oats XI új rekordot felállítva szelte át elsőként a célvonalat. Mégsem nyerte meg a versenyt – és ezúttal nem csak a handicap-számítás miatt, hanem mert megóvták a futam elején végrehajtott szabálytalan manőveréért. Így a második helyen befutó LDV Commanche lett az első, míg handicap-számítás szerint az Ichi Ban nyert összetettben.
Alig 14 mérföldet kell már csak megtennie a spanyol csapatnak ahhoz, hogy megnyerje a VOR harmadik szakaszát. A győzelmet már nem lehet elvenni a 60 mérföldes előnnyel vezető MAPFRE csapattól, de a Dongfeng második helye veszélyben forog.
Kevesebb, mint 400 mérfölddel a VOR harmadik szakaszának célja előtt majdnem száz mérföld az élen álló MAPFRE előnye a Dongfeng előtt. A harmadik helyért még nagy harc megy a Brunel és a Vestas között.
Minden magyar ott végzett a Christmas Race utolsó versenynapján, mint ahol kezdett. Érdi Mári harmadik helyével ezüstérmes lett Laser Radialban az év utolsó jelentős versenyén, a Gyapjas-testvérek pedig éppen csak leszorultak a dobogóról összetettben a 470esek között.
Ma a 42. Christmas Race utolsó napja kezdődik Palamósban. Az olimpiai osztályokban a legjobb tíz hajók Éremfutama következik, míg az utánpótlás osztályokban mindenki versenyzik.
Hét napon keresztül figyelte a versenyt vezető Dongfeng hajóját 7-10 mérföldes távolságból Xabi Fernandez, a MAPFRE skippere, majd tegnap éjjel a spanyolok meglepték a kínai-francia csapatot és elorozták a vezetést.
Hatméteres hullámok hátán, nulla fok körüli hőmérséklet közepette hajózik a Volvo Ocean Race mezőne a harmadik, Lisszabonból Melbourne-be vezető szakaszán. Ezek a képek talán mindennél jobban megmutatják, minek is vannak kitéve a hajók legénységei az út során.
Újabb fontos lépést tett a Magyar Vitorlás Szövetség az egyik legfontosabb célja felé, amelynek keretében még vonzóbbá teszi a Balatont, mint vitorlás turisztikai célpontot. Sikeres pályázás után ugyanis jelentős beszerzésekre került sor az idén. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7.1.2-15 keretében összesen 98 hajót kaptak a vitorlásklubok.