Az utolsó pillanatig késhegyre menő párbaj zajlott az éllovasok között az idei Sydney–Hobart versenyen, amelyet végül a legnagyobb esélyes nyert, egy modellel a kormánynál futva be a célba. De senki se higgye, hogy ilyen idilli volt a futam: a déli romboló és a tenger szeszélyei megtizedelték a mezőnyt, a győztes Comanche is annyira megsérült, hogy a hírekben már bemondták: feladták. Eposzokba illő küzdelem után mégis nyertek.

Bár a mezőny kiváló északnyugati szélben rajtolt, az időjárás-előrejelzéseknek köszönhetően mindenki tudta, hogy egy napon belül rendkívül kemény, viharos szél csap majd le a mezőnyre. Márpedig az ilyesmi nem vicc errefelé. Mindenki emlékszik az 1998-as versenyre, amelynek során a délről érkező viharban öt hajó süllyedt el, és hat versenyző vesztette életét. Akkor a legkényesebb részen, a Bass Straiten Ausztrália és Tasmania között az aránylag sekélyebb vízben és keresztirányú erős tengeráramlásban érte el a mezőnyt a viharos szél és a nagyon veszélyes hullámzás. Idén szerencsére ennél északabbra várhatta a mezőny a csapást.

Mezőny új esélyesekkel
A legfőbb esélyes százlábas Maxinak, az amerikai Comanche-nak az ausztrál színekben induló nyolcszoros Rolex Sydney Hobart-győztes Wild Oats XI próbált ellenállni. A 2014-ben vízre szállt Comanche egy évvel ezelőtt éppen ezen a versenyen debütált, de keresztülhúzta a csapat számításait a Wild Oats XI, amely az első napon remekül kihasználta a számára kedvező időjárási viszonyokat. Időközben a legmodernebb tervezési elvek alapján épített Comanche sorra állította fel a rekordokat és nyerte a különféle világversenyeket. Ezért a Wild Oats tulajdonosa, Bob Oatley úgy gondolta, hogy nyolcszoros győztes hajója csak alapos átalakítás után maradhat versenyképes.
A Comache-on és a Wild Oats XI-en kívül is akadt még Maxi jacht a 2015-ös mezőnyben: Anthony Bell Perpetual Loyal nevű hajója. Az egykori Speedboat/Rambler legénységét fűtötte a bizonyítási vágy, hiszen a 2014-es versenyen kiállni kényszerültek.
A legidősebb versenyző, a 88 éves Syd Fischer idén is a Ragamuffin 100-zal versenyzett. Ez is egy igazi hibrid Maxi. Fischer négy éve megvette Anthony Belltől az Investec Loyalt, és azzal versenyzett 2012-ben és 2013-ban. Majd szétvágták a hajót, amelynek kissé átalakított deckje alá Andy Dovell új, modern testet tervezett, így ránézésre senki nem mondaná meg, hogy ez a hajó az egykori Investec Loyal.
Rövidebb, de nagyszerű, nagy sebességpotenciállal bíró hajó George David 2014 decemberében elkészült 88 lábas Ramblerje, amely második lett a 2015-ös Rolex Fastnet Race-en a Comanche mögött, alig négy perccel lemaradva nagyobb riválisától.

 

Rajt tízezrek előtt
December 26-án délután egy órakor remek, 15-20 csomós szélben látványos rajttal és cirkálással kezdődött a verseny a Sydney-öbölben. A Rolex Sydney–Hobart versenyen két rajtvonalról indulnak a hajók. Elölről a nagy, gyors hajók, majd száz-kétszáz méterrel mögülük a mezőny java. Ezúttal nyugati szélben cirkálással kezdődött a verseny.
Legjobban a Wild Oats XI rajtolt, és két hajóhossznyi előnnyel cirkált a Comanche előtt az öböl kijáratánál lévő első pályajel felé. A cirkálószakasz második felében azonban a jobb ütemben taktikázó Perpetual Loyal állt az élre és kerülte elsőnek a pályajelet. Közben a Comanche is megelőzte a Wild Oatst.
A bója után bőszeles, raumos menet következett. A Comanche-on kitekerték a nagy gennakert, és az amerikai hajó megmutatta, mit tud. Lenyűgöző tempóban távolodott ellenfeleitől, 25-29 csomóval száguldva. Kicsit meglepő módon a Rambler 88 többé-kevésbé lépést tudott tartani velük, míg a Perpetual Loyal jócskán lemaradt, mivel a csapat nem tudta kitekerni a gennakert, amelyben egy hatalmas „répa” keletkezett, amit csak jó pár percnyi időveszteséggel tudtak csak tisztázni.
A nagyszerű bőszeles száguldás órákon át tartott a nyílt tengeren is, ám a mezőny tisztában volt azzal, hogy rövidesen markánsan átalakulnak a körülmények…

A déli romboló
Az ausztrál sajtóban a vitorlázásban kevésbé járatosaknak egy autóversenyes példával igyekeztek plasztikussá tenni a várható időjárás-változást, mondván, olyasmi ez, mintha egy Forma–1 futam hirtelen Párizs–Dakar ralivá válna. Persze lehet, hogy ez a példa nem pontos, mert a változás talán még ennél is durvább volt.
Az előrejelzésekben beígért szelet nem hiába illetik a „southerly buster”, vagyis déli romboló névvel, amely egy pillanat alatt 180 fokos szélfordulóval csapott le a vele szembe bőszelező hajókra. A kellemes hajózás 20-30 csomós vagy még erősebb lórúgással kőkemény cirkálásba fordult. A hullámok szinte azonnal kellemetlenül magassá és röviddé váltak, mert a tenger szembeáramlott a széllel. A következő két napban a mezőny csaknem harmada, 31 hajó kényszerült feladni a versenyt vitorlaszakadás, kormányvesztés, sőt egyes estekben a hajótest szerkezeti sérülései miatt. Profik és amatőrök egyaránt azt mondják az idei versenyről, hogy ez aztán „igazi” Sydney–Hobart volt, és hogy hajós életük legkeményebb körülményeivel kerültek szembe. A „déli romboló” áldozatai közé került az ausztrálok két fő reménysége, a Wild Oats XI és a Perpetual Loyal is. A helyenként 35-40 csomósra erősödő szélben Bob Oatley csapatának a nagyvitorlája szakadt szét, míg Anthony Bell hajójának a kormánya tört el.
Kilenc órával a rajt után az élen száguldó Comanche-ot is súlyos sérülés érte: egy nagy halnak vagy valamilyen, a víz felszíne alatt úszó tárgynak ütközve eltört a bal oldali uszonya. A sérült darab nem szakadt le, hanem a víz alatt csapkodott, veszélyeztetve a karbon hajtótest épségét. Amikor végre leszakadt, akkor pedig megsértette a kormánylapot. Ez a sérülés és az uszony elvesztése jobb-csapásos menetben súlyosan rontotta a hajó kormányozhatóságát.

A hírekben már feladták
Ken Read, a Comanche kapitánya rádión értesítette a versenyt rendező Cruising Club of Australiát az őket ért balesetről, és a hírekben megjelent, hogy az éllovas kiállni kényszerül. „Ekkor azt hittük, hogy vége. Megálltunk, és lehúztuk a vitorlákat. Tulajdonképpen visszafelé sodródtunk Sydney irányába. Aztán azt láttam, hogy a fiúk szerszámokat vesznek elő, és ez általában jó jel. Megindult az ötletelés, hogyan tovább. Senki sem akarta feladni” – mesélte emlékeit Ken Read a célban. „Ez a csapat soha nem adná fel, ha csak egy csepp esély is látszik a folytatásra” – tette hozzá a tulajdonos Jim Clark. Ken Read egyeztetett az őrségek vezetőivel, akik egyhangúlag a folytatásra szavaztak.
Időközben a Rambler 88 állt az élre, és jócskán el is elhúzott. Ám a Comanche nemhiába a világ leggyorsabb egytestű vitorlása. Az elmúlt egy évben megnyert számos nyílt tengeri futamot – köztük a Rolex Fastnet Race-t –, és övé az egytestű vitorlással 24 óra alatt futott legnagyobb táv rekordja is. 612 tengeri mérfölddel. Vagyis a napi csúcsuk 1144,5 kilométer, ami körülbelül egy Budapest–Düsseldorf távolságnak felel meg… Szerencséjükre jórészt balcsapáson kellett vitorlázniuk dél felé, amihez rendben megvolt a jobb oldali kormány és uszony.
A Rambler 88 az élre állt, de őket sem kerülte el a balszerencse. ők is ütköztek valami víz alatt úszó dologgal, de nekik a jobb oldali uszonyuk sérült meg, ami viszont a szél iránya miatt fontosabb balcsapáson rontotta le a hajó teljesítményét, így nem állhattak ellen az előretörő Comanche rohamának.
127 mérföldnyire a céltól az addig sértetlen Maxi, a Ragamuffin 100 bal oldali uszonya letört egy hullámról történt hatalmas zuhanás következtében. A csapat ötletes megoldást alkalmazva a jobb oldali uszony aljára is fúrt egy lyukat, így forduló esetén az aszimmetrikus formájú elemet átcipelték a túloldalra, és ott fordítva leengedve tudták biztosítani a hajó megfelelő iránytartását és sebességét. Mindeközben a Comanche messze szökött lassuló üldözőitől, és az utolsó fél napban már senki sem veszélyeztette a pozíciójukat.
2 nap, 8 óra, 58 perc és 30 másodperccel a rajt után a Comanche célba ért. Az abszolút győztesnek járó Illingworth Kupát az amerikai Jim Clark és ifjú felesége, az ausztrál szupermodell Kristy Hinze-Clark emelhette magasba. Amerikai hajó 17 éve nem győzött ezen a versenyen. 1997-ben Larry Ellison volt utoljára sikeres a Sayonarával. Jim Clark a partról figyelte a Comanche versenyzését, de Kristy ott volt a hajón a versenyző csapatban, sőt ő kormányozhatott a célba futáskor. (Hiszen gondolni kell a marketingre is!) ő lett az első ausztrál vitorlázónő, aki Sydney–Hobart-győztesnek mondhatja magát. „Az egyik legjobb dolog volt, amit valaha is csináltam. Iszonyú fárasztó, sőt egy ideig kész őrület volt. De ez az igazi és teljes öröm, amit ennyi izgalom után élhettem át” – mondta a szupermodell, amikor átvette az abszolút győzelemért járó Rolex Yacht Master órát.

 

 

Dráma a Derwent-folyón
A Rambler 88 biztos második helyen vitorlázott, sokáig nagy előnnyel, néha hatvan mérfölddel a Ragamuffin 100 előtt. A zsebükben érezhették az ezüstérmet. Aztán Tasmania közelében elfogyott a szelük. Négy-öt órán keresztül szinte egy helyben álltak, így a százlábas Ragamuffin 100 utolérte őket. A két hajó legénysége hosszú és fárasztó párviadalt vívott a Derwent-folyón a célig. Olykor méterekre álltak egymástól a szélcsendben. A Rambler 88 igyekezett tartani az ellenfelét, de az utolsó mérföldön a nagyobb hajónak lehetősége nyílt egy győztes húzásra: a Ragamuffin 100 taktikusa, Brad Butterworth a part közelébe vezényelte a hajóját, amit a Rambler a megfelelő szél hiányában nem követhetett. A Maxin versenyzők várakozásai teljesültek, és az utolsó métereken megelőzték ellenfelüket. Így a verseny legidősebb résztvevője, a 88 éves Syd Fischer második helyen ért célba 47. Sydney–Hobart versenyén.

A második győztes
A Comanche, a Ragamuffin 100 és a Rambler 88 célba érkezésével a verseny még távolról sem ért véget. Egy ilyen hosszú távú, előnyszámításos regattán, az abszolút győztes befutása után az időjárási körülmények alakulása nagyban meghatározza az összetett győzelemre esélyesek körét. Az esetek nagy többségében a közepes méretű hajók közül kerül ki a végső győztes. Idén is elsősorban nekik állt a zászló.
A többség még a Bass Straiten és a Tasmania partjai mentén küzdötte előre magát a hobarti cél felé, abban a reményben, hogy az előnyszámításos versenyben még győzhetnek. A szél gyengüléséig komoly esélyei voltak Giovanni Soldini csapatának, a Maserati névre keresztelt Volvo 70-essel. Ám ahogy múlt az idő és változtak az időjárási feltételek, újabb hajók kerültek az egyre pontosabban kiszámítható lista élére. Például az abszolút versenyben is előkelő helyen vitorlázó 62 lábas Chinese Whisper, a korábbi Jethou, majd a francia Eric de Turckheim svájci színekben versenyző Teasing Machine nevű Archambault 13 típusú hajója. Olykor az egyik legkisebb, a legutóbbi Rolex Fastnet Race összetett győztese, a francia Gery Trentesaux kormányozta 37 lábas Courrier Leon került a lista élére, de végül egyikük sem győzött.
December 30-án délután futott be a célba a Balance Paul Clitheroe TP52-ese. Az előnyszámmal korrigált idejük alapján átvették a vezetést, de Shane Kearn Sparkman & Stephens 34-esének, a Quikpoint Azzurrónak még volt esélye elhappolni előlük a győzelmet. A kis hajó akkoriban éppen 11 csomóval siklott a tasmán partok mentén.
Clitheroe, aki egyébként Ausztrália egyik legismertebb pénzügyi guruja, végig izgulhatott: „Egész éjjel fenn voltam, és a nyomkövetőt lestem! Ilyen sincs más sportágban, hogy egy modern, 52 lábas karboncsoda egy hitelkártyával megvásárolt, kis klasszikus 34 lábas ellen versenyezzen. Bármelyikünk győzhetett volna. Öt percen múlt! Ez nagyon klassz dolog!”
sh 02Bár a Balance csapata már visszarepült Sydneybe, a győzelem hírére természetesen mindannyian visszatértek Hobartba, hogy átvehessék a Tattersall’s Cupot. „Nyolcéves koromban kezdtem vitorlázni egy tavon. Ez egy csodálatos sport. Gyerekként beszállsz egy kis hajóba, és belekerülsz egy rendkívül egészséges közegbe. Ugyan milyen másik sportágban versenyezhetsz azzal a tudattal, hogy ha baj érne, az ellenfeleid biztosan meg fognak állni, hogy a segítségedre siessenek? Büszke vagyok arra, hogy vitorlázó lettem. Büszke vagyok a csapatomra és az emberekre, akik ehhez a sportközösséghez tartoznak. Megtisztelő ennek a trófeának az elnyerése, és az, hogy ezekkel az emberekkel, a legénységemmel vitorlázhatok. Kiváltságosnak érzem magam” – mondta a díjkiosztón Paul Clitheroe, a Balance skippere.
Utolsóként – éppen hogy elcsípve a díjkiosztó ünnepséget – az új év első reggelén, 9 óra 9 perckor a Myuna III. ért célba valamivel több, mint 5 nap és 20 óra vitorlázás után.
A Rolex Sydney–Hobart vitorlásverseny ékesen bizonyítja, hogy a legjelentéktelenebbnek tűnő apróság is döntő tényező lehet a sikerben. Hónapokon át tartó felkészülés és a több mint 600 tengeri mérföldes táv kőkemény körülményekkel nehezített megtétele után perceken múlik a siker vagy a kudarc.

Hajószabászat
Ugyan a mára már klasszikusan hosszú és keskeny, ívelt formájú Wild Oats XI-en csak új testtel változtathattak volna, azért még lehetett javítani a hajón. Az elképzelés az volt, hogy kerüljön hátrébb – úgy 2 méterrel – a tőkesúly és az árbóc. Természetesen ez a terület a hajó strukturálisan legfontosabb és legerősebb része. Arrébb helyezése mindent megbolygatna – ha egyáltalán lehetséges. Ezért a McConoghy műhelyben más megoldást választottak. A hajó hátsó részéből lenyestek kétméternyit, majd levágták a teljes árboc előtti részt, és annak helyére egy hosszabbat, 14 méternyi új részt, új orrot építettek. A mű néhány hónap alatt elkészült, a Wild Oatsnak pedig elegendő ideje jutott arra, hogy a legénysége bevitorlázza a nagy versenyre.

 

2015 Rolex Sydney–Hobart számokban
108 hajó állt rajthoz, 77 ért célba, 31 kiállt.
5828 Ennyi a Rolex Sydney–Hobart verseny 71 éves történetében összesen rajtolt hajók száma.?
2 nap, 8 óra, 58 perc és 30 másodperc az abszolút győztes Comanche ideje.
3 nap, 3 óra, 50 perc és 45 másodpercre volt szüksége az összetett győztes Balance-nak a 628 tengeri mérföldes pálya teljesítésére.
A Ragamuffin 100 tulajdonosa és skippere, a 88 éves Syd Fischer a verseny legidősebb résztvevője. 48. alkalommal versenyzett a Sydney–Hobart regattán. Idén az unokája, Brenton Fischer ellen is versenyezhetett, aki a Ragamuffin TP52-essel hajózott.
A Duenden versenyző Tony Cable ötvenedik alkalommal vett részt, és ezzel rekordtartó.
A verseny történetében a legtöbbször, 8-szor a Wild Oats XI ért el abszolút győzelmet.

 

Képgaléria: