Beszámoló a Tolnay Kálmán László Emlékversenyről

A hétvégén rendezte meg a BYC a hagyományos szezon eleji túraversenyét, a Tolnay Kálmán László Emlékversenyt, amely idén is nyitott volt a versenyengedéllyel még nem rendelkező szabadidős vitorlázók előtt.

A hétvégén rendezte meg a BYC a hagyományos szezon eleji túraversenyét, a Tolnay Kálmán László Emlékversenyt, amely idén is nyitott volt a versenyengedéllyel még nem rendelkező szabadidős vitorlázók előtt.

Forrás: BYC, Fotó: Szabó Leonárd

Az esemény a klub kétszeres olimpikon vitorlázójának állít emléket, az év eleji túra pedig kiváló alkalom arra, hogy a téli pihenő után a vitorlázók kipróbálhassák felszerelésüket és csapatukat, hogy készen állnak-e az évad megnyitására.

A huszonnégy hajót számláló mezőny lassan, még szinte szélcsendes időben vitorlázott ki a rajtterületre, a tízórai rajt pillanatára azonban már frissülő délnyugati szél segítette őket az első bója irányába. Igali Csilla versenyvezetőnek és csapatának könnyű dolga akadt a fegyelmezetten rajtoló mezőnnyel. A hajók hamar kibontották színes hátszélvitorláikat, és a napsütéses tavaszi időben megkezdődött számukra az igazi örömvitorlázás. Az időjárástól függetlenül, a Balatonfüred, Paloznak, Siófok, Balatonfüred, Tihany és végül újra Balatonfüred útvonalon kitűzött pályán ebben az évben a szél irányából fakadóan a taktika és a manőverek helyett a sebesség volt a kiemelkedő eredmény záloga. Varga Lajos (BYC) és legénysége, Fazekas László már a paloznaki bójánál az élre állt a Nelson Flottalízinggel, mögöttük szorosan a Narvál érkezett dr. Hajdú Balázzsal és Fazekas Gáborral. A szél időnként a 15 csomós erősséget is elérte, így a leggyorsabbak alig több, mint két óra alatt teljesítették a körülbelül 25 km hosszú útvonalat. Az abszolút sorrend a célvonalig változatlan maradt, az első két hajót követően harmadikként a Palkovics Krisztián kormányozta a Freedom ért célba.

Az abszolút értékelés mellett minden hajót a saját Yardstick csoportjában is értékeltek az előnyszámuk alapján. A korrigált időeredmények szerint a Yardstick I. csoportot az abszolút harmadik Freedom, a Yardstick II. csoportot a Szirákó (kormányos: Jakab László), a Yardstick III. csoportot pedig a Vámpír (kormányos: dr. Pető Béla) nyerte. A helyezettek a Balatonfüredi Yacht Club jubileumi díjait nyerték. A díjkiosztón a túrát teljesítő valamennyi hajó átvehette a kerek évfordulóra készített egyedi hajóplaketteket is.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.