Bajnokot avatott a kielzugvogel flotta

Kétszeri nekifutásra hat futamot vitorlázott a magyar kielzugvogel flotta a hajóosztály idei bajnokságán, amelyre idén 10 egység nevezett be.

Kétszeri nekifutásra hat futamot vitorlázott a magyar kielzugvogel flotta a hajóosztály idei bajnokságán, amelyre idén 10 egység nevezett be.

A Magyar Kielzugvogel Flotta Egyesület idei bajnoksága nem indult igazán szerencsésen. A két héttel ez előtti időpontban két nap szélcsend fogadta a versenyre nevezett tíz hajó legénységét, az Yacht Klub Agárdban (YKA). Az első versenynapon délelőtt egy futamot siekrült lebonyolítani, majd a versenyrendező Héjj Ádám a parti halasztás mellett döntött. Egészen szombat délelőttig kellett várnia a mezőnynek, amikor a Pákozdi Csata Emlékverseny mezőnyével együtt még egy futamot teljesítettek, majd felfüggesztették, és október 14-re halasztották a folytatást és befejezést.

Az időjárási szempontból gyenge kezdés után, az elmúlt hétvégén remek időben, napsütésben és sportos, élénk szélben négy futamot sikerült lebonyolítani. Az erősödő észak-nyugati szélben alig háromnegyed órás, up and down futamokat teljesített a flotta. Ismétcsak kiderült, hogy ezt a kétszemélyes, tőkesúlyos sporthajót, szinte erre a tóra találták ki. Túl van ugyan vitorlázva, de jól bírja az erős szelet, egyszerűen, könnyen vitorlázható, és garantált a jollés, vízközeli élmény.

Végeredmény:

  1. Sirius – Sipos Péter, Szaniszló Péter / Beliczay Márton / Barsi Norbert
  2. Calypso – Hlavay Richárd, Nyéki András
  3. Boszi – Visy Gergely, Knoll Csaba

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.