Hírek

Berecz Zsombor egy futamot nyert a finn bajnokság pénteki napján – mert nem volt több. Szoros ellenfelei ebben a menetben is voltak.
Hazai, balatonföldvári vizeken nyerték hatodik Európa-bajnoki címüket a Spari repülő hollandis menői, Majthényi Szabolcs és Domokos András. A verseny utolsó előtti napján két futamban is elsőként értek célba, így a pénteki befejező menettől függetlenül győztek .
A keddi szélmentes nap után szerdára három futamot tervezett a rendezőség, és ebből az elsőt kifejezetten erős, 20-23 csomós északi szélben futották le. A résztvevők közül pedig tizenkét egység nem tudta befejezni ezt a versenyt. Sok volt a borulás, árbócok is törtek. A Majthényi-Domokos kettős két futamot, ezzel átvette a vezetést.
Hazai vizeken versenyez a tokiói olimpia egyik magyar éremesélyese. Berecz Zsombor az idén sem hagyja ki az Audi Finn Dingi Magyar Bajnokságot, amit szeptember 19-től a Balatoni Yacht Club a Magyar Vitorlás Szövetséggel közösen rendez Alsóörsön.
Székely Antal a grand grand masters kategóriában a 2., összetettben pedig a 13. helyen végzett Schwerinben a szombaton végződött finn masters Európa-bajnokságon. Az utolsó futamban a 2. helyen ért célba a magyar finnes.
Megérkezett az Vitorlázz Itthon nevet viselő applikáció, amely Android-os, és iOS rendszerekre egyaránt elérhető, így bárki ingyenesen letöltheti a Google Play-ből, vagy Apple Store-ból. Az alkalmazás küldetése, hogy lehetőség szerint mindent megadjon, amire szüksége lehet egy túravitorlázónak, valamint mindazoknak, aki részt vesznek túraversenyeken a Balatonon.