Hírek

Túl van a második délutánon és az első éjszakán a Vendée Globe 33 hajót számláló mezőnye. Az élen a paralimpiai bajnok Damien Seguin.
Az élen Beyou, őt Dalin üldözi. Thomson a 4. helyen halad éppen, a Pauger Carbonnál épült hajóval induló Tripon a 7., a mezőny hölgyei közül pedig Davies áll a legjobban, jelenleg a tizedik. Ez első helyzetjelentés a Vendée Globe-ról a rajt utáni első adag képpel.
Itt a nagy nap: indul a Vendée Globe, a világ legkeményebb szóló földkerülő regattája. Így hajózott ki a mezőny a Sables d'Olonne-ban berendezett versenyfaluból a rajthoz.
November nyolcadikán, vasárnap délben harminchárom 60 lábas vitorlás vág neki a világ túlzás nélkül legkeményebb vitorlásversenyének: egyedül, segítség és kikötés nélkül kell megkerülni a Földet. A legfontosabb tudnivalók még egyszer a közvetítések linkjeivel.
Hamarosan indul az év legnagyobb regattája, a Vendée Globe. A november 8-án rajtoló versenyen 33 bátor vitorlázó – köztük hat nő és 18 újonc – vág neki a nagy kalandnak, hogy Les Sables d'Olonne-ból indulva kikötés nélkül megkerülje a Földet. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a nagy versenyről.
Idén nem lesz hazai vitorlázó a híres-hírhedt egykezes földkerülő versenyen, a Vendée Globe-on – mégis lesz magyar résztvevő: méghozzá egy hajó. Armel Tripon a kápolnásnyéki Pauger Carbon műhelyben épült szárnyas IMOCA 60-assal indul a novemberben rajtoló versenyen. Cikk a Vitorlázás Magazin 2020/2-es számából.
A 2018-as Volvo Ocean Race-et megnyerő Dongfeng csapatban is aktív tagként közreműködő Beyou sosem félt attól, hogy úttörő legyen, ha a vitorlázásról volt szó. Még mielőtt célba ért volna a 2016-2017-es Vendée Globe mezőnye, elhatározta, hogy új hajót épít a 2020-2021-es viadalra.
Amióta Ellen MacArthur másodikként futott be a Kingfisherrel a Vendée Globe-on 2001-ben, egy nőnek sem sikerült felállnia a dobogóra. Ezen akar változtatni a szintén angol Samantha Davies, aki a harmadik startjára készül a földkerülő regattán.
A Vendée Globe mezőnyében alighanem a francia Damien Seguim a legbátrabb versenyző, aki a szó szoros értelemben arra készül, hogy egy kézzel kerülje meg a Földet.