Hírek

Ausztrál régészek megtalálták annak a brit hajónak a roncsait, amellyel James Cook kapitány felfedezte Ausztráliát. A kutatók megállapításaikat arra alapozták, hogy egyeztették a maradványok szerkezeti részleteit és alakját az eredeti tervrajzokkal.
Több szempontból is más lesz az idei Budapest Boat Show, mint az eddigiek. A hazai kiállítást ugyanis egyéves kihagyás után rendezik meg egy olyan évben, amikor a környező országok nagy hajósexpói elmaradtak.
Az elmúlt három év egy már elfeledettnek hitt problémával, a Balaton algásodásával szembesítette ismét a tudósokat és a vízügyi szakembereket. November végén elkezdődött a tómeder kotrása. Mire lesz ez elég?
Hatalmasat ment Héder Benedek Barna (Spartacus VE) a spanyolországi Torreviejában, a 14. Trofeo Euromarina nemzetközi Optimist versenyen. A 14 magyar induló közül még Bite Pál Előd (Kereked VE) került be az arany csoportba, 17. lett.
Az év elején újabb fontos változás történt a hajós jogszabályokban: immár 20 lóerős motorral felszerelt csónakot is vezethetünk hajólevél és kishajó vezetői engedély nélkül. A törvénymódosítás január közepén lépett életbe. A szabályváltozásból a Balatonon elsősorban az elektromos hajóforgalmazók és gyártók profitálhatnak.
Készül az idei versenynaptár, a Magyar Vitorlás Szövetség közzétette a legfontosabb versenyek időpontjait. Már hivatalos az is, hogy mikor lesz a Kékszalag.
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége január 19-i ülésén elfogadta az idei évre érvényes VR-t, néhány lényeges változtatást itt ismertetünk.
Két szuperjacht építését kezdi meg az idén a horvát Brodosplit. Ezek közül az egyik a világ harmadik legnagyobb vitorlás hajója lesz – jelentette be a cég.
Eséllyel indul Dr. Hajdú Balázs olimpikon vitorlázó a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségéért. Az MVSZ elnöke nyílt levélben fordult ezzel kapcsolatban a vitorlázókhoz.
Hirdetés – Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője a Budapest Boat Show várja a látogatókat a megújult Hungexpo-n. Az idei rendezvény 5000 négyzetméter területen, közel 50 kiállítóval és mintegy 100 hajóval várja a látogatókat március 3. és 6. között!