Hírek

Majdnem háromszáz versenytársat legyőzve nyerte a jövő évi világbajnokság helyszínén rendezett Optimist-verseny Héder Benedek Barna.
Mostantól Team Kaáli néven áll rajthoz a balatoni vitorlás versenyeken évek óta meghatározó szereplőnek számító Black Jack nevű katamarán, amelynek eddigi legjobb eredménye a Kékszalagon 2020 évben elért második helyezése volt.
A Trentasette nyerte meg abszolút kategóriában a XV. Rudi Trans négykezes East vitorlásversenyt, amelyen közel ötven hajó versenyzett. Ez volt a Flaar 37-es harmadik diadala ezen a versenyen.
Mintegy másfél órára volt szüksége a Józsa Márton kormányozta Raiffeisen 5050 Fifty-Fiftynek, hogy megtegye az idei Szüreti Regatta – Hegyi Dénes Emlékverseny első napjának távját. A szombaton 9:00-kor Alsóörsről rajtoló verseny badacsonyi céljába 10:30-kor futott be a magyar fejlesztésű kétárbócos katamarán. Az egytestű mezőny leggyorsabb hajója, a Makara Tamás kormányozta Nelson 8m Open fél tizenkettő után néhány perccel ért Badacsonyba. Makara Tamás egységét a NAU 330-as Kacor Király követte, harmadikként pedig a Honfoglaló 70-es cirkáló ért célba.
Legalább részben enyhíti az utóbbi idők krónikus balatoni kikötőhely-hiányát a Balatonfői Yacht Club fejlesztése: tavasztól további több mint nyolcvan hajót tudnak elhelyezni.
Novemberben folytatódik a Balaton kotrása. A térség vízellátórendszere is felújításra és fejlesztésre szorul, és több csónakkikötőre lenne szükség, a meglévők jogi helyzetét rendezni kell, illetve több sólyázót kellene létrehozni. A vízügyes tervekről a Likebalaton.hu készített összeállítást.
A legújabb Bond-filmben a világ leghíresebb titkosügynöke megint vitorlázik egy kicsit – és ezúttal is egy Spirit-modellel. Íme a gyönyörű 46-os!
Kövess minket a Facebookon is.