Egy futamgyőzelemmel és két további dobogós eredménnyel kilenc futam után a harmadik helyen áll a Gyapjas testvérpár a 470-es junior Európa-bajnokságon – adta hírül a Magyar Vitorlás Szövetség honlapján.
Egy futamgyőzelem mellett többek között egy második és két harmadik futambeli helyezéssel egyelőre a harmadik helyen áll a Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor, a Spartacus Vitorlás Egylet kettőse a 470-es junior Európa-bajnokságon a portugáliai Sesimbrában. Gyapjasék hétfői versenynap utolsó, összesítésben a kilencedik futamát megnyerték, előtte a 9. helyen értek célba.
A magyar hajó eddig 32 pontot gyűjtött az előtte álló két izraeli egység – a vezető Abu-Rooz, illetve a második Hasson-Harari – 16, illetve 26 ponttal állnak, mögöttük pedig a francia Ducelier-Michel 63 ponttal.
„Az első két napon erős, 17-19 csomós szélben eléggé sebességi verseny volt, ahol sajnos nem tudtunk versenyezni a két izraeli hajó ellen. A harmadik napon pedig a gyengébb, de forgolódós szélben nagyon nehéz volt megjósolni, hogy mi fog történni, szerencsénkre legalább az egyik futamban eltaláltuk a jó oldalt” – foglalta össze Gyapjas Balázs az első három napot.
Egyenlőre nagyon úgy néz ki, hogy a jelenlegi 3 dobogós hajó fogja felosztani egymas között az érmeket, habár mindenki tudja hogy a vitorlázásban bármi megtörténhet. „Próbálunk nyugodtan vitorlázni és csak a következő futamokra koncentrálni.”
Az Európa-bajnokságon kedden kettő futamot terveznek, szerdán pedig az éremfutamot.
Forrás: MVSz – hunsail.hu