AC: Veretlenül jutott a Prada Kupa döntőjébe az INEOS Team UK

A Luna Rossa felett aratott, immár ötödik futamgyőzelmével az INEOS Team UK veretlenül zárta az Amerika Kupa felvezető versenysorozatát, Sir Ben Ainslie gárdája ezzel simán bejutott a Prada Kupa döntőjébe. Az olaszoknak ehhez még meg kell mérkőzniük az American Magic-kel – ha az amerikaiaknak sikerül megjavítaniuk az AC75-ös hajót a jövő héten.  

Miután az NYYC American Magic csapata (a múlt vasárnapi hajótörésre hivatkozva) visszalépett a Prada Kupa hétvégi küzdelmeitől, az INEOS Team UK és az olasz Luna Rossa egyetlen futamon döntötték el, melyikük kerül be elsőként a Prada Kupa döntőjébe. A Prada Kupa a 36. Amerika Kupa utolsó felkészülési versenye, amelynek végső győztese lesz a címvédő Emirates Team New Zealand kihívója az áprilisi döntőkben.

Húsz csomó körüli, forgolódó szélben vágtak neki a csapatok az összesen hat hosszat kitevő versenynek a körverseny-sorozat harmadik napján. Minkét gárda remek rajtot vett, Ben Ainslie, illetve az olasz hajót dirigáló Jimmy Spithill egy centit sem engedett a másiknak. Ez kitűnt abból is, hogy amikor a britek közel – az olaszok szerint túlságosan közel – mentek a fekete-piros hajóhoz az egyik fordulónál, Spithiullék azonnal óvást jelentettek be rádión keresztül. A versenyigazgató azonban elutasította azt, így hiába cserélődött kilenc alkalommal (!) közöttük a vezető hely, az INEOS Team UK végül megérdemelt győzelmet aratott.

Az amerikai gárda távollétében az INEOS-nak és a Luna Rossának is el kellett indulnia az úgynevezett „szellemversenyen”, amelyet egy-egy perc elteltével leállítottak. Ben Ainslie csapata így megszerezte a szükséges pontokat ahhoz, hogy bejusson a Prada Kupa elődöntőjébe, ahol minden bizonnyal ismét a Luna Rossa lesz az ellenfele. Ez csak abban a – jelenleg valószerűtlen – esetben hiúsulhat meg, ha Dean Barkeréknek a jövő hét végéig sikerül megjavítani a Patriotot, és kétszer meg tudnák verni a Luna Rossát a január 29-31. között megrendezendő elődöntők során.

„Remek versenyt láthattak ma a rajongók. Egymást érték a pozíciócserék, végig bumm a bumm ellen mentünk egymás mellett egészen a célvonalig. A Luna Rossá-s srácok nagyon keményen nyomultak! A rajt előtt kicsit aggódtam, mert nem találtuk az egyik fontos beállítást, de a srácok nagyszerűen elvégezték a feladatot: nemcsak hogy egy darabban lehoztuk a hajót, hanem megszereztük a győzelmet!” – ujjongott Ben Ainslie.

A Round Robin eredménye:

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.