Jé, de szuper! – A Ranger J5 története

Szólhatnak a hírek bármilyen csodálatos high-tech új hajóról, azért mindig olyankor hördülünk fel a leghangosabban az elragadtatottságtól, amikor egy-egy klasszikus hajóról hallunk valamit. Legutóbb a Ranger szerepelt az internetes hírcsatornákon (nálunk is), abból az apropóból, hogy alapos felújításon esett át. Kihasználjuk az alkalmat, és felelevenítjük a legendás J-osztályos szépség történetét.

Nemrég fejeződött be a Ranger teljes felújítása. A munkát a holland Vitters Shipyard végezte el, majdnem egy évet dolgoztak a 41,5 méteres J-osztályos csodán. Ez volt az első jelentősebb felújítás a 2003-as replikán, amelynek során kicserélték a hajó hidraulikus rendszerét, modernizálták a navigációs felszerelését, teljesen átvizsgálták a rudazatot, új tíkfaborítást kapott a fedélzet nagy része, és újra is festették. Egy év kihagyás után a Ranger idén visszatér a tengerre és a nagy versenyekre.

Történelmi örökség

Bár a Ranger pro forma csupán 17 éves, mégis majdnem 90 éves múlttal rendelkezik, hiszen a hajó tökéletes másolata híres elődjének, amelynek története a múlt század elejéig nyúlik vissza. Amikor 1928-ban Sir Thomas Lipton javaslatára az Amerika Kupa versenyeken a „J Class” formula használatát fogadták el, kezdetét vette az osztály aranykora. Ezek a hajók mindig is a legköltségesebb kategóriába tartoztak, így tulajdonosaik kezdetben ismert mágnáscsaládok (Lipton, Murdoch, Vanderbilt) voltak, manapság pedig főleg nagyvállalatok vezetői vagy konzorciumok tulajdonosai.

A kategóriában 1928-1937 között tíz új egység épült: 6 az Egyesült Államokban és 4 az Egyesült Királyságban. (Egy részük kísérleti, vagy edzőhajó volt, nem mindegyiket használták az AC próbaversenyeken, vagy magán a kupán.) A kategória népszerűségét jelezte, hogy számos meglévő nagy brit yachtot (ilyenek voltak például az ‘Astra, a Candida, a White Heather II, és a király vitorlása, a Britannia), átalakítottak, hogy megfeleljenek a szabálynak, és versenyezhessenek a J-k mellett.

Az utolsók

1937-ben az Atlanti-óceán két oldalán egy-egy utolsó J épült: az amerikai Ranger Harold Stirling Vanderbilt számára, és az angol Endeavour II Sir Thomas Octave Murdoch Sopwith, az előző kupa brit szereplőjének megrendelésére. A Ranger W. Starling Burgess és Olin Stephens közös terve alapján készült, míg az angol hajó terveit változatlanul Charles Nicholson készítette.

Az előző kupán Sopwith kísérletezett egy olyan új futó backstag rendszerrel, amely az árbóchajlást önállóan vezérelte, emellett elektronikus széljelzőt és szélsebességmérőt is használt, de ezek akkor még annyira kezdetlegesek voltak, hogy inkább akadályozták, mint segítették a versenyzést.

Jé, de szuper! – A Ranger J5 története

Az előző versenyen az angol hajó vízvonala egy lábbal hosszabb volt ellenfelénél, mégis vesztett. 1937-ben már mindkét hajó vízvonalhossza egyformán 87 láb volt. Mindkét fél tisztában volt azzal, hogy a tervezők a szabályok adta lehetőségek határára érkeztek, amit jól jelzett, hogy a Ranger új, speciális alumínium árboca már a próbák idején gyufaszálként tört darabokra. Mindkét hajó ívhegesztéssel készített acéllemez szerkezetű volt, amelyeket súlycsökkentő alumínium elemek egészítenek ki.

Jé, de szuper! – A Ranger J5 története

Szöveg: Csernussi Gábor, Kép: Shutterstock, VM archív

A teljes cikk a Vitorlázás Magazin 2020/1-es számában olvasható! Keresse az újságárusoknál, vagy fizessen elő itt!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.