HAJÓBEMUTATÓ: HANSE 455 - MÉRETESEN KÖNNYED

A Hanse 455 dizájnját a versenyvitorlázásban jól ismert – és elismert – Judel/Vrolijk Co készítette. E tényből pedig szinte magától értetődően következik, hogy sportos, jól vitorlázó tulajdonságokkal rendelkező hajó született abban a mérettartományban, ahol hihetetlenül nagy a kínálat.

A Hanse 455 dizájnját a versenyvitorlázásban jól ismert – és elismert – Judel/Vrolijk Co készítette. E tényből pedig szinte magától értetődően következik, hogy sportos, jól vitorlázó tulajdonságokkal rendelkező hajó született abban a mérettartományban, ahol hihetetlenül nagy a kínálat.

Szöveg: Dénes D. István

A tesztek alapján egybehangzó a szakértők véleménye: a Hanse 455-öst egy ember is el tudja irányítani, vitorlafelhúzástól kezdve az állításokon keresztül egészen a manőverekig. A nemzetközi szaksajtóban az elmúlt két esztendőben sok méltatás jelent meg erről a hajóról, s ezt szinte mindegyik megemlíti. Pedig egyáltalán nem egyszerű a feladvány, hiszen százhárom négyzetméter vitorlafelületről és tizenegyezer-hatszáz kilogrammos saját tömegű szerkezetről van szó. A megoldás titka a kormányállásba szerelt műszerekben, a hátra vezetett kötelekben, az alacsony kabintetőben és az önváltós fockban rejlik. Mindezt a Hanse röviden „Easy Sailing”-nek nevezi. A megoldások persze másutt is fellelhetők, ám ez esetben jól is funkcionálnak…

További praktikus, a napi használatot könnyűvé tevő részletek: távirányító az elektromos horgonycsörlőhöz, árbocból kihajtható lépcsőfokok, ha netán mászni kell, s a kormányállás elé szerelt csörlőket kérhetjük elektromos kivitelben is. A kormánykerekek alapesetben rozsdamentes acélból készülnek, de választhatunk három Y villával merevített kompozit műanyagot is.

A Hanse 455 külső és belső terei óriásiak, a fedélzeten több hely van, mint képzelnénk: külön terasszal rendelkezik (hiba lenne csupán fürdőplatformnak nevezni), tágas a kokpit (miközben saját dobozt kaptak a kötelek, hogy ne legyenek láb alatt, és ott vannak az apróságoknak szánt rekeszek is), és még egy önálló pihenőrész is elfért az orrban. A kokpit akkora, hogy ha az opciós listáról kiválasztjuk az oda szerelhető grillsütőt és mosogatót, akkor sem fogjuk szűknek érezni.

Az alapváltozat háromkabinos változatban készül, azonban opcióként – az első kabin kettéosztásával – négykabinos kialakítással is rendelhető, ami a charter megoldásban gondolkodók számára lehet vonzó megoldás. A szalonban további két lehetőség közül lehet választani. Alapesetben egy U alakú ülőrészt helyeznek el a jobb oldalon, és egy másik, egyenes padot a bal oldalon, amit felválthat egy kis asztal két forgatható székkel. A tágas, világos kabinokhoz két vizesblokk tartozik. Az elsőben, teljesen különválasztva találunk egy vécét mosdókagylóval az egyik oldalon, míg a másikon egy zuhanyfülkét.

A szalon hátsó részéből nyíló fürdőben pedig a hagyományos fél-szeparált vécé-zuhanyzó elosztást alkalmazták. További – szinte végtelen számú – variációt jelent, hogy a tulajdonos maga választhatja ki a belső farészek, illetve kárpitok anyagát és színét. Ez konkrétan tizenkét különböző belső faburkolatot (alacsony- vagy magasfényű lakkal), tizennégyféle fedélzeti teak- vagy „műteak”, és tizennégyféle hajótest-, illetve vízvonal-színt jelent.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.