Már csak egy hét van hátra a Budapest Boat Show nyitásáig. Íme, milyen programok és látnivalók lesznek az idén a Hungexpón! Az idén az Utazás kiállítás lesz a hajós seregszemle társrendezvénye február 21-24 között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A hajók a G pavilonban lesznek láthatók: szebb standok és több, nagyobb hajók várják a közönséget. A G pavilon mellett, az F pavilon lesz az otthona a vízi sportoknak, ruházatoknak és hajós felszereléseknek, szolgáltatásoknak. Itt kap helyet továbbá a Programsziget és a Bemutató Medence is, mely utóbbiban számos program zajlik majd a vízi mentők bemutatóitól kezdve egészen az SUP jóga show-ig, de vízre kerülnek egy és többtestű hajók is a legkisebb látogatók nagy örömére. A Budapest Boat Show színes programkínálattal is készül, kezdve a kiállítás díszvendégével, a Fertő-tóval, amely legújabb fejlesztési terveit, versenyeit, utánpótlás nevelési programjait ismerteti, és természetesen magával hozza a helyi vitorlás élet hangulatát is a kiállításra. Emellett a színpadon is egymást váltják majd az érdekes beszélgetések, bemutatók és versenybeszámolók a hazai hajózás krémjével. A különleges programok sorát színesíti az az amatőr csapat, amely a kiállítás nyitó napján kezdi el építeni kis lélekvesztőjét, amelyen négy napig dolgoznak, hogy vasárnap teljes pompájában mutathassák be a nagyérdeműnek. Az idei kiállításra több mint 110 vitorlás, motoros és elektromos hajót jelentettek már be a cégek, amelyek között a teljesen új modellektől kezdve, friss hazai fejlesztéseken át több hajópremier és itthon először bemutatkozó márkák is helyet kapnak. Az eseményre online jegyet a Budapest Boat Show honlapján lehet váltani, míg a helyszínen kizárólag érintéses bankkártyával vagy HelloPay kártyával lehet majd ezt megtenni. Bővebb információ a jegyvásárlásról, a programokról vagy a készpénzmentes rendszerről itt: www.boatshow.hu
Egy hét múlva showtime!
Már csak egy hét van hátra a Budapest Boat Show nyitásáig. Íme, milyen programok és látnivalók lesznek az idén a Hungexpón!
Kövess minket a Facebookon!

- Modern ötletek egy praktikus fürdőszoba kialakításához
- Hogyan használják a márkák az ügyfél-visszajelzéseket termékeik és szolgáltatásaik fejlesztésére
- Hogyan válasszunk kényelmes kanapét?
- Wellness és termálfürdők a Balaton közelében
- A röplabda, mint a mozgásszegény életmód leküzdésének egyik módja
- Női futócipők kezdőknek: hogyan kell kiválasztani?
- Karbonlábnyom és innováció: A zöldebb kartondoboz gyártás útjai
- Útmutató az aktív szabadidős ruházathoz: túrázás, kerékpározás, vízisport