címke: Nemzeti Regatta 2019

4 éve
Legyen a vitorlázás mindenkié – akár ez is lehetett volna a mottója az idei, immár negyedik Nemzeti Regattának. A remek vízparti programokkal fűszerezett versenyfesztivál rengeteg embert mozgatott meg az idén – és jobb hangulatban telt, mint valaha.
4 éve
Nem csak a vízen, hanem a kondérok mellett és a nagyszínpadon is küzd egymással az ország legkülönbözőbb tájairól érkező félszáz csapat kevesebb, mint két hét múlva a Nemzeti Regattán.
4 éve
Stílusosan a Siófok katamarán fedélzetén került sor a Nemzeti Regatta vitorlás- és sárkányhajófutamok sorsolására 23 résztvevő település képviselőinek jelenlétében.
4 éve
Az induló települések csapatai és a parti programok már megvannak, a jó hangulat pedig már-már hagyományos adottságnak tekinthető a BAHART által szervezett nyárindító vitorlás versenyfesztiválon.