címke: Balaton

2 éve
Továbbra is drámai a helyzet a kikötőhelyeket illetően a Balatonon, de jövőre talán beindul némi mozgás. Hiába készül el nagyjából félezer új hely, ez biztosan nem lesz elég és a rohamos drágulási tendenciát sem töri meg. Az ínséget nemcsak az okozza, hogy mind több a hajó a Balatonon, hanem az is, hogy az újak egyre nagyobbak. Kikötői helyzetképünk következik.
2 éve
Novemberben folytatódik a Balaton kotrása. A térség vízellátórendszere is felújításra és fejlesztésre szorul, és több csónakkikötőre lenne szükség, a meglévők jogi helyzetét rendezni kell, illetve több sólyázót kellene létrehozni. A vízügyes tervekről a Likebalaton.hu készített összeállítást.
2 éve
Hangsúlyos környezetvédelmi üzenettel rendezik meg a jövő héten az immár 10. e-hajós versenyt, a Zöldszalag Regattát Balatonkenesén: A hagyományos csillagtúra mellett lefutják (pontosabban inkább: lekocogják) a Kékszalag távjával felérő teljes tókerülést is, amellyel a zöld hajók növekvő hatótávját szeretnék demonstrálni, és nem mellesleg a 4Ocean számára is adakoznak a vizek tisztításának ügyéért.
2 éve
Félmillióan utaztak a BAHART kompjain július közepéig Szántód és Tihany között, a jelenlegi adatok alapján augusztus közepéig várhatóan egymillióan veszik majd igénybe a balatoni kompokat.
2 éve
Egy, valószínűsíthetően II. világháborús, a Magyar Királyi Légierőben szolgáló Messerschmitt Me 109-es vadászgép roncsait találták meg a Balatonban a Magyar Honvédség katonái. A gép pontos azonosítása és teljes kiemelése után a szolnoki repülőmúzeumban, a RepTárban találhat méltó helyet.