Az éremfutamban elért 10. helyezésével Érdi Mári végül a 2. helyen zárta a tavaly még világkupa forduló hyèresi Semaine Olympique Française-t. Mivel idén ugyanezt a fordulót Genovába helyezte a World Sailing, Hyères-ben a megszokottnál kisebb mezőny jött össze, ám az erőssége bőven felért egy világkupa fordulóéval. Érdi Mári a versenyen végig az első két hely valamelyikén tartózkodott, az egész mezőnyben a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtva az ezüstérmes pozícióban végzett – megelőzve az aarhusi világbajnokot. A versenyt a finn Tuula Tenkanen nyerte, akivel Mári váltogatta egymást az első/második helyeken. Az összesen teljesített futamok harmadát Mári nyerte (másik harmadát pedig a finn versenyző). A medal race-re Mári kilenc pontos előnyével fordultak, a futamon végül Tenkanen negyedikként ért célba, ami elég volt ahhoz, hogy a magyar vitorlázó elé kerüljön az összetettben. A második hellyel Érdi Mári egyik legjobb eredményét érte el a felnőtt mezőnyben, megelőzőtt két világbajnokot, számszakilag pedig ez az eddigi legjobb helyezése ilyen erősségű felnőtt ellenfelek között. A harmadik helyen a 2018-as világbajnok, a belga Emma Plasschaert, a negyediken pedig a medal race győztese, a svájci Maud Jayet következtek.
A 2. helyen zárt Mári a kemény mezőnyben
Ezüstéremmel zárta Érdi Mári Hyèresben a Semaine Olympique Française versenyt, amelyen a szokásos világkupás mezőny vonult fel.
Kövess minket a Facebookon!
- Siófokon forgattak a hip-hop nagyágyúi
- Balatoni időjárás az május 6-i héten
- Vigyázz a természeti kincsekre Szentkirályszabadja és Balatonalmádi között
- Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek
- Erre figyelj, ha vonattal utazol a Balatonra
- Ugye nem felejtetted el? Anyák napja van ma
- 10 nap alatt eladta pesti lakását és a Balatonra költözött – most boldog