Kevés híján megnyerte a Raffica az idén is a Bol d’Ort, a svájci tókerülőt, hiszen végig szépen vezettek az egytestű osztályban – egészen 20 perccel a vége előttig, amikor is a legénység két tagjának fürdése vetett véget a szárnyalásnak. Beszámolónk szerzője a csapat egyik tagja. Íme az idei Bol d’Or a Raffica szemszögéből!
Szöveg: Török László, Fotó: Török Brigi
A Raffica csapat kedden indult neki a túrának, két teherautóval, egy kisbusszal, egy személygépkocsival és három utánfutóval. Szerdán kora délután érkeztünk meg Genfbe, ahol egyből nekiláttunk a hajó összeszerelésének. Az időjárás tipikusan nyári volt, semmi szél, harminc fok körüli hőmérséklet, igazi szerelő idő volt. Csütörtökre edzés volt tervezve, ami szél hiányában elmaradt, így újra átnéztük a hajót és részletesen átbeszéltük a feladatokat, szituációkat, amiket a versenyen teljesítenünk kell.
Pénteken már csak a hajó mosása maradt hátra, este megnyitó fogadás a kikötőben, majd hamar lefeküdtünk készülve a másnapi versenyre. Mindenféle időt jósoltak, volt közte olyan, aminek örültünk (gyengébb szél) és volt erősebb is, aminek annyira nem örültünk. Reggel kecsegtetőnek tűnt a szél, gyönyörű napsütés volt igazi katalógus időnek indult. Leérve a kikötőbe beöltöztünk jól megszokott trapézmellényeinkbe és magunkra aggatunk még mindent, amit a szervezők előírtak. Volt itt aztán minden plusz mentőmellény, világító rudacska, jelzőrakéta, lámpa, síp… csak a dobot és a nádi-hegedűt nem vetették fel velünk. A hajót hamar és gond nélkül vízre raktuk és megindultunk a rajt terület felé. 45 perccel a rajt előtt már a vonalon voltunk, bevitorláztuk a rajtzónát, hogy lássuk honnan érdemes indulni. A szél egyre erősödött, de kifújt, egyenletesnek tűnt. A rajt környékén kb 14-16 csomó fújhatott, jól vitorlázható volt. Meseszerű látvány több, mint 500 hajó rajtját végig élni. Kormányosunk Király Zsolt, mint általában, megint tökéletesre hozta a rajtot. Az ágyúlövés előtt lobogtatott vitorlákkal csorogtunk a vonal felé olyan hat-hét csomós sebességgel, majd fél perccel a rajt előtt zártunk mindent és megindultunk a hajóval tempósan. A futam első 5 percében a kishajókat is kikerülve már az élen vitorláztunk.
A teljes verseny távnak egy fordító bójája van, Le Bouveret városánál. Eddig a szakaszig, tulajdonképpen a táv feléig, krajcos menetünk volt, egyre erősödő széllel, ami 20 csomós alapszél lehetett néhol nagyobb ráfújásokkal. 13-15 csomóval haladtunk és folyamatosan távolodtunk ellenfeleinktől. A gyors katamaránok a mezőnytől hamar eltávolodtak, körülöttünk pár kisebb katamarán és trimarán versenyzett. Ellenfelünk tulajdonképpen egy korábbi nyertes volt, a SYZ&CO csapta, Psaros 40 hajótipusával. A csapatunk állandó figyelemmel követte helyzetét, Zsolt pedig többször „fogta” a hajójukat taktikánkban.
Minden tavon van viszont egy keszthelyi öböl. Ez alól a genfi tó sem kivétel. Aki vitorlázott már a keszthelyi öbölben az tudja, hogy milyen változatos irányból tud fújni a nulla szél. A fordító bója ezen a tavon ebben az öbölben van, ezért át kellett küzdenünk magunkat a változékony semmin. Különböző irányokból feltámadó, majd azonnal leálló és átforduló szél bosszantotta a mezőnyt ezen a rövid szakaszon. A bója közvetlen környezetében azonban ismét jó szél volt. Blisterrel közelítettünk, majd a fordulónál százas fokra cseréltünk és úgy vettük a pálya jelet. A vitorlacserék gyorsan és hiba nélkül történtek, jól dolgozott a csapat, hajónk szépen megindult vissza felé.
Az öböl kijáratánál hosszú percekre ismét szinte teljesen megálltunk a szél gyengesége miatt. Idegtépő volt látni, hogy előnyünk egyre csökken üldözőinkkel szemben. Agyonműszerezett hajóikkal keresték a szelet, meg-meg indulva, majd meg-meg állva. Egy idő után gyönyörűen kifűztük magunkat minden ellenfelünk előtt az erősödő szél felé. Az előttünk elterülő nagymedencében akkor már bőven húsz csomós szél fújt. Egy százas fokkal és a teljes grósszal őrült száguldásba kezdtünk. Ejtett menet volt, a szél mögülünk fújt, a rendezőség GPS követője szerint 18-20 csomós sebességgel mentünk, olykor bele-bele csúszva a 23-24 csomóba.
A vitorlázást nehezítették a hullámok, de csapattársunk Weidinger Gyuri kishajós múltját kihasználva, nagyon jól diktálta a pöfföket, ezzel segítve a trapézsor mozgását. Nehéz elmondani milyen felemelő érzés, amikor 13 összeszokott csapattárs mindent beleadva együtt száguld. De elárulom, ritka őrült pillanatok ezek. Ennél az sebességnél még a kísérő motorosunk is úgy pattogott a vízen, hogy néha még a csavarját is láttuk, ahogy kiugrott a vízből. A hajóban minden poszton komoly munka folyt. Mika és Medve emberfeletti erővel dolgozott a grosshotnál és a lekocsinál, Marci fáradhatatlanul trimmelte a génuát, Zsolt mesterien kormányzott a hullámokon, a trapézsor folyamatos mozgással tartotta egyensúlyban a hajót.
Két forduló volt még a célig. Úgy húsz percre voltunk a befutótól, amikor egy forduló után tizenkilenc csomós sebességnél a hajó belefúrt egy hullámba egy pöff miatt. A trapézsor víz alá került, a vízáram lesodorta Gyurit és Bálintot a trapézról. Az ilyen esetekre rendszeresített “majré kötél” elszakadt, így nem tudtak a hajón maradni, elsodorta őket a víz. Gyuri lába beakadt a leszakadt kötélbe, így kicsit meghúztuk a vízben, amiből pár másodperc után ki tudta szabadítani magát.
A kormányos gyors döntésére lehúztuk a nagyvitorlánkat, irányt változtatva visszaindultunk a vízben úszó csapattársakért. Egy fok vitorlával nem volt egyszerű, többször kellett manőverezni, 2-3 forduló után sikerült irányba állni, haladni feléjük.
A Rafficával már többször volt vízből mentés, ami nagyon veszélyes feladat. A hajónak kellő sebességgel kell a vízben lévő felé haladni, szinte a vízben lévőt célozni, jelen esetben őket megcélozni. Zsolt szinte centi pontossággal állította meg a gyorsan haladó hajót a vízben lévő emberek előtt úgy, hogy a létrák abban a percben vízre feküdtek. Az így lelassított hajó létrájára segítették beemelni a hajón lévők a vízben lévőket. Amint ezt a kormányos látta, hogy sikerült, máris kormány mozdulatával szélt engedett a vitorlába, ezzel ki is emelte a létrát a vízből és már haladt is tovább a hajó.
Ez a folyamat általában gyors (a 2016-os Kékszalagon 40-50 másodperc volt), viszont a mostani szélerősségben az előkészület igényelt hosszú időt. A mentés sikeres volt, bár legalább 20 percet vízben voltak a csapattársak.
Motoros kísérőnk állandó figyelemmel volt a vízben lévőkre, de segítséget nem adhattak, a vízben lévőkhöz nem nyúlhattak. A kapitány jelzésére természetesen segítettek volna, de akkor az a csapat számára a verseny feladását jelentette volna. Mivel sérülés nem volt, a csapattagok kezükkel jelezték, hogy minden rendben velük, így a biztosítás volt a fő feladatunk. Profi módon a közeledő hajóknak jelet adtak, ezzel figyelmet felhívva a veszély helyzetre, így ők nagyobb ívet véve kerülték a vízben lévő embereket.
A versenyben eddigre a versenytársaink már elmentek mellettünk, behozni őket már nem lehetett ilyen rövid távon. Nyugodt vitorlázással, nem rohanva futottunk be a célba. Nem volt jó érzés több mint nyolc óra vezetés után átadni a helyünket másnak, de ez egy ilyen sport, bármikor történhet olyan esemény, ami megakadályozza a győzelmet.
A versenyt végük a SYZ&Co csapata nyerte, mi a 8. helyen végeztünk egytestű kategóriában.
A csapat: Király Zsolt kormányos, Borsos Miklós, Cser László, Kerekes Zsombor, Kiss Árpád, Kurucz Róbert, Mónus Gyula (Medve), Munka Márton, Pesti Gábor, Puskás Tamás, Sármay Bálint, Török László, Weidinger György Motoros: Németh Erika, Török Brigi
