Finn Silver Cup: Két nap, egy futam

A szél hiánya hátráltatta a balatonfüredi U23-as Finn Silver Cup versenyeinek megrendezését a második és a harmadik napon.

A szél hiánya hátráltatta a balatonfüredi U23-as Finn Silver Cup versenyeinek megrendezését a második és a harmadik napon.

Az időjárás nem könnyíti meg a balatonfüredi Finn Silver Cup, az olimpiai hajóosztály U23-as világbajnokság rendezőinek és versenyzőinek életét. Az első napi három balatoniasan trükkös, de összességében jószeles futamai után a második és harmadik napon mindössze egyetlen egyet sikerült vitorlázni. Igaz, ezzel a verseny már érvényes, és mindenki bizakodik, hogy a hátralévő időben lesz újra elegendő szél a folytatáshoz.

Szerdán egész nap szélcsend volt. Néha egy-egy kósza frissülés a vízre csábította a mezőnyt, de egyszer sem jártak sikerrel, aznap nem lehetett futamot rendezni. Csütörtökön sem indult jobban a nap, ám a rendezők konok kitartásának eredményeképp délután sikerült egy gyengeszeles futamot teljesíteni. Ezután még egyszer elrajtolt a mezőny, de a szél pillanatokon belül takarodót fújt.

A versenyben továbbra is fölényesen vezet az argentín olimpikon Facundo Olezza, aki ezúttal is az élmezőnyben, 6. helyen végzett. A futamot az összetettben ezzel is 17. lengylel Sebastian Kalafarski nyerte. A dobogóra esélyesek között második helyre jött fel az amerikai Luke Müller, míg az addig ott volt brit Hector Simpson óvott futammal visszaesett a 14-re.

A magyarok, Haidekker, Tenke és Németh a 36., 38. és 40. helyen állnak négy futam után.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink